Zentán szentmisével és koszorúzással tisztelegtek a véres gyertyaszentelő emlékére, megidézve a tragikus események súlyát és jelentőségét. Az ünnepség során a résztvevők mélyen átélt imákkal és gondolatokkal emlékeztek meg a múltra, hangsúlyozva a közössé
1893-ban egy fekete obeliszket emeltek, hogy tiszteletüket tegyenek a véres gyertyaszentelő áldozatainak emlékére.
Vasárnap, a Jézus Szíve templomban tartott szentmise zárásaként Burány Hajnalka, a község polgármestere emlékezett meg a 176 évvel ezelőtti szomorú eseményekről, amelyek során körülbelül kétezer zentai lakos életét vesztette.
Zenta polgármestere a véres gyertyaszentelő alkalmából az emlékezés jelentőségére hívta fel a megjelentek figyelmét. Beszédében hangsúlyozta, hogy ezt nem csupán a gyász súlyával kell végezni, hanem fontos, hogy tudatosítsuk: a történelem legfeketébb pillanataiban is ott rejlik a lehetőség a megújulásra. — A közösség összefogása, a hit és a remény hatalmas erőt adhat a legnagyobb viharok idején is. Zenta népe talán egyszer meginogott, de végül mégis képes volt talpra állni és újjáépíteni mindazt, amit elveszített — mondta a községi vezető. Hozzátette, hogy ezen a napon a legfontosabb tanulság az, hogy a fájdalom nem válhat megosztó erővé, hanem közös emlékezetünk alapkövévé kell, hogy váljon.
- A béke, a megértés és az összetartozás azok az értékek, amelyekre a közösség jövőjét építhetjük. Azt üzenjük ma utódainknak, hogy Zenta népe képes tanulni a múltból, és képes úgy őrizni a múlt emlékét, hogy az a jövőt is szolgálja - hangsúlyozta Burány Hajnalka. A megemlékezés a Felsővárosi Temetőben folytatódott, ahol ifj. Fodor István, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatója tekintett vissza az 1849. február 2-án történtekre.
A kegyelet virágainak elhelyezésén részt vett Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is. A hírportálunknak adott interjújában elmondta, hogy 1849-ben, amikor az ország belső területeit megszállták, a perifériás régiókat horvát, szerb és román nemzetiségi csapatok foglalták el.
Az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy ez az esemény egy igazán szomorú fejezet a történelemben. 176 évvel ezelőtt, február 2-án Zenta közössége mély megosztottságban élt, ami megakadályozta, hogy egységesen lépjenek fel. A magyar nemzetőrök, a város lakói, valamint az itt élő szerb nemzetiség képviselői sajnos nem az összefogás és a megoldás felé terelték az események menetét.
Elmondta, hogy ezen a napon egy 1500 fős szerb hadoszlop és 500 szerbiai önkéntes érkezett a város határához. E csoport tagjai parlamentereket, azaz tárgyalókat küldtek a városba, hogy megbeszéléseket folytassanak. Ám sajnálatos módon, a feldühödött tömeg nem mutatott hajlandóságot a párbeszédre, és azonnal rárontott a küldöttekre, akiknek sorsa tragikus fordulatot vett.
Ez is jól mutatja, hogy mindkét oldal súlyos túlkapásokra ragadtatta magát. Ennek következményeként a harcosok elfoglalták a várost, de a védők nem engedték meg a lakosságnak, hogy elhagyja a területet. Ez pánikhoz vezetett, és tűzvész is kitört, amely szinte teljesen romba döntötte a várost, és körülbelül 2000 ember vesztette életét a fegyveres összecsapások során – mesélte, majd hozzátette, hogy ezt követően két héten át tartó szabad rablás vette kezdetét.
A következő hónapban, márciusban Percel Mór irányításával a magyar szabadságharc honvédcsapatai sikeresen visszafoglalták a várost. Ezt követően sokakat rögtönítélő, statáriális bíróság elé állítottak, így az 1849-es zentai események a forradalom időszakának sötét oldalát tárják fel előttünk.
- Ugyanakkor számunkra az a fontos, hogy ebből a történelmi folyamatból, ebből a történelmi tényből levonjuk az észszerű és a mérlegelés serpenyőjében megfontolt döntést - jegyezte meg Hugyik Richárd, majd pedig elmesélte azt is, hogy a forradalom, illetve a szabadságharc leverése után, a Bach-korszakban a várost újraépítik és lassú fejlődésnek indul így a dualizmus korában az 1867-es kiegyezéstől kezdve Zenta egy prosperáló, előrehaladó, gazdaságilag fejlődő Gründerzeit korába kerül, ahogyan az egész Osztrák-magyar Monarchia is. Az itt élő magyar, szerb és zsidó polgárság pedig egy erős közösséget hoz létre, amelynek eredményeként 1893-ban egy fekete obeliszket állítottak fel a véres gyertyaszentelő áldozatainak az emlékére, ugyanis a vasútépítés során rábukkantak a tömegsírra, ahova a holtesteket temették el a támadás után és e földi maradványokat az obeliszk alatti sírkamrában helyezték végső nyugalomra.
