Weixelbaum Laura írása, amely az archetípusok világát kutatja, a Váci Napló Online-ban jelent meg. A cikk bemutatja, hogyan formálják ezek az archetipikus minták a kultúránkat és a mindennapi életünket, miközben rámutat azokra a mélyebb összefüggésekre, a
Weixelbaum Laura "Archetípusok" című kiállítása a Lyra Könyvesház falain kerül bemutatásra. A tárlat kapcsán lehetőségem nyílt beszélgetni az alkotóval, ahol a kezdetek, a kreatív inspirációk és az aktuális, a Torony Galériában megtekinthető művek lényegéről esett szó.
Laura képzőművészettel már óvodás kora óta foglalkozik. Mindig is szeretett festeni, rajzolni és mintázni. Első korai élmenyei közé tartoznak Hincz Gyula művei, vagy a váci Tragor Ignác Múzeum kőtárában található középkori szobrok. De ide sorolja azokat az élményeket is, amelyek gyermekkori utazásai során érték Európában. Lehetősége volt ókori és középkori tárgyakat megszemlélni és közelebbről megvizsgálni.
Múzeumi gyerekként, a '90-es évek varázslatos világában, részt vehetett az Expanzió fesztivál eseményein, amelyet a kreatív Németh Péter Mikola irányított. Ezen a fesztiválon ismerkedett meg a performansz művészet különleges világával. Az élmények, amelyeket akkor átélt, inkább csak benyomások voltak, melyeket felnőttként tudott igazán értelmezni. Tanulmányait az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális kultúra tanszékén folytatta, ahol mélyebb betekintést nyert a művészettörténet rejtelmeibe, és felfedezte a 20. századi művészet gazdag és sokszínű palettáját.
Persze rá is sokan voltak hatással, sokan segítették. Ezzel kapcsolatban kifejtette, sok inspirátora volt eddigi élete során, hősként és antihősként egyaránt. "A pozitív szereplőket emelném ki: elsőként a szüleimet, akik olyan környezetet teremtettek nekem, amilyenben őszintén lehetett szemlélődni. Anyukámmal hosszasan beszélgettünk képzőművészeti, zenei vagy irodalmi alkotásokról. Mesteremnek tartom a váci Szabó Sándor gitárművészt, aki támogatott és új irányokat mutatott nem csupán a zenében, de szellemi irányvonalak tekintetében is. Egyik legjobb barátomként tartom számon Kobza Vajkot, akivel sokáig együtt dolgoztunk, illetve az ütős szekcióból Major Balázst. Ugyancsak bajtársam és támaszom a vőlegényem, Kósa Csaba, akivel közös zenei projektünk a Nekrocár, mellyel a kiállításomon közreműködtünk." - fogalmazott Weixelbaum Laura.
Számos művész létezik, akit sosem volt szerencsém személyesen megismerni, mégis mély nyomot hagytak bennem. Ilyenek például Diamanda Galas, Csontváry Kosztka Tivadar és Edvard Munch, akiknek művészete a mai napig inspirál. De nemcsak a híres nevekre gondolok; ott vannak azok az ismeretlen alkotók is, akik sziklarajzokat véstek vagy gótikus táblaképeket festettek. Az ő munkáikban mindig ott rejlik egy különös, fájdalmas szépség, amely nosztalgikus érzéseket ébreszt bennem, mintha a múlt homályos emlékei elevenednének meg.
A Torony Galériában látható képeivel kapcsolatos kérdésemre Weixelbaum Laura elmondta, a kiállítótérben látható művek jellegzetes tükrök a természetéről. Lobbanékony, lendületes, hiperfókuszált, szétesett. "Gondold csak el: szétvágtam a kartont, amiben a hűtő érkezett. Lealapoztam. Azt hittem, ez majd jó lesz, valami kis vázlatra. Aztán annyira ráfixálódtam arra, hogyan oldom meg a hosszúkás papír vagy éppen a betépett karton problémáját, hogy kész képeket készítettem. Technikáját tekintve akrillal készült mind. Illetve egynél használtam aranyfóliát." - avatott be az alkotás részleteibe.
A beszélgetés középpontjában az archetípusok fogalma állt, melyek mélyebb betekintést nyújtanak az emberi tapasztalatokba. Laura a Tarot kártyák nagy arkánumának varázslatos világát választotta ki alapul, hogy feltérképezze e szimbólumok jelentését. Két különböző megközelítést hozott létre, amelyek a személyes kapcsolataira épültek: egyik a vőlegénye, Csaba, másik pedig egy iskola kolléganője, Ágnes. „Öt különböző témát dolgoztam fel az ő segítségükkel” - mesélte Laura lelkesedéssel. „Csabával közösen a Remete, a Főpap, a Halál és az Akasztott ember lapjait vizsgáltuk, míg Ágnessel a Csillag lapjáig jutottam. De ez az út még messze nem ért véget.” Laura szavai mögött ott rejlett a felfedezés izgalma, és az a felismerés, hogy az archetípusok nem csupán elméleti fogalmak, hanem mélyen beágyazódnak mindennapi életünkbe és kapcsolati dinamikáinkba.
Saját kedvence, amit kiemelt, a Remete lapja. Mint minden lapnak, ennek is saját szimbólumai vannak, amelyek részben mozdíthatóak. E lap mondanivalója, hogy az ember egyedül van a természetben. Lámpással világít magának a tudat sötét és elfeledett tájain. Weixelbaum Laura verziójába a Remete lábánál szelídített, de vicsorgó sárkánylények utalnak a főhős kemény munkájára önmagával. Magyarán megszelídítette a démonjait.
A Csillag lapja Ágnessel egy kétségbeesett nőt jelenít meg, aki utolsó korsóiból cseppjeit önti a száraz sivatagi földre. A csillag iránti vágya mélyen gyökerezik benne, de kérdés, hogy melyik csillag az, ami az övé lehet? Két csillag tűnik fel a vásznon: az egyik a fekete lyuk rejtélyes mélységeit idézi, a másik pedig egy hagyományos perzsa csillag ragyogását. A hegyek felé kanyargó út, amely hét tori kapun vezet keresztül, talán az a nyomvonal, amelyen el kell indulnia. Kérdés, hogy merre vezet ez az ösvény, és mit találhat a végén?
A halál kérdése sokszor tabu a társadalom előtt, így nem meglepő, hogy kényes téma lehet a közönség számára. Itt, a koponyahegy csúcsán, egy komor alak áll, aki a környezete jellegzetes attribútumaival – mint a kasza, homokóra és maszk – hívja fel magára a figyelmet. Laura nézete szerint a halál nem csupán a végső búcsúzást jelenti; inkább egy átmenetet, átalakulást és sorsfordító pillanatot szimbolizál. A lényeg, hogy egy régóta elhúzódó ügyet végre lezárjunk, és ezzel új fejezetet nyissunk életünk könyvében.
Az Akasztott Ember látképe arra ösztönöz bennünket, hogy más szemszögből tekintsünk életünkre. Egyedül állunk saját igazságunk mellett, és olyan helyzetbe kerülünk, mint egy pengeélen táncoló balerina – a többség sokszor nem értékeli, ha valaki túlságosan is önazonos, és tudatában van saját erényeinek és gyengeségeinek. Az arany és ezüstpénz eltűnése szimbolikusan jelzi, hogy az Akasztott Ember már nem tartja lényegesnek azokat, akik nem hajlandóak felfedezni saját belső világukat. Az önmaguk megértésére képtelen tömeg értékei a szemében már nem mérvadóak.
A kiállítás, amelyet Németh Árpád festőművész megnyitott, augusztus 14-ig látogatható. ♦
