Végre nekünk is megadatott, hogy szemtanúi legyünk ennek a szürreális, szívhez szóló szerelmes levélnek, amely a tévé utolsó aranykorának varázslatos világába kalauzol minket.

A Ragyogj, TV, ragyogj egyszerre felnövéstörténet és az analóg korszak gyászbeszéde.

Teljesen ugyan nem idegen a magyar közönség számára a Ragyogj, TV, ragyogj - eredeti címén I Saw the TV Glow, amit ezután így fogok emlegetni, majd indoklom, miért -, hiszen tavaly már egyszer levetítették a BIFF (Budapest International Film Festival) keretében, majd elérhető volt az online filmkölcsönzőkben. Ám streamre, egész pontosan a Maxra (hamarosan ismét HBO Max) csak most került fel, vagyis most lett elérhető a szélesebb közönség számára. De miről is szól ez a hol David Lynch világát, hol a nyolcvanas, kilencvenes évek tévésorozatait idéző, bizarr érzelmi hullámvasút?

Az "I Saw the TV Glow" egy igazi meta-filmes élményt kínál, ahol a fikció határvonalai elmosódnak. A történet középpontjában álló kamasz lány, Maddy (Jack Haven) és a nála fiatalabb srác, Owen (Justice Smith) közös tévénézési szokásaik révén nem csupán a képernyőn zajló eseményekkel, hanem egymással is egyre szorosabb kapcsolatot építenek. A "The Pink Opaque" című sorozat, amit néznek, egy igazi kultikus keverék: a rejtélyes X-akták, a szellemeket és vámpírokat vadászó Buffy, valamint a titokzatos A hegy gyomrában elemeit ötvözi, egy csipetnyi Twin Peaks fűszerezéssel. A sorozat története telepatikus képességekkel megáldott két lány kalandjait követi, akik minden epizódban legyőzik a holdpofájú Mr. Melankóliát, aki különféle szörnyeket szabadít a világra. A klasszikus "monster of the week" struktúra az X-akták Gumiemberének hangulatát idézi, és Maddy, valamint Owen számára szórakoztató menekülést kínál a mindennapokból. Mivel a sorozat késő este kezdődik, Owen titokban látogatja meg Maddyt, hogy együtt élvezhessék a feszültséget, míg a lány videókazettára rögzíti az epizódokat, így megőrizve a közös élményeket. A történet nem csupán a képernyő előtt zajlik, hanem a fiatalok közötti kötelékek erősödését is bemutatja, miközben a sorozat varázslata és misztikuma összefonódik a valósággal.

Az I Saw the TV Glow egyik rétege, hogy szívszorító emléket állít ennek a korszaknak.

Maddy és Owen valódi elveszett lelkek, akik egy család keretei között, de a szükséges figyelem híján cseperednek, így a televízió válik valódi társukká, amely neveli és formálja őket. Ahogy egyik beszélgetésük során kiderül:

Maddy: Te, mit gondolsz, vonzódsz a lányokhoz?

Owen: Nincs ötleteim.

Maddy: A fiúkat? Hát, az egy érdekes téma!

Owen: Tudod, én... úgy érzem, hogy a tévéműsorok igazán lekötnek.

A film cselekménye egy olyan korszakban bontakozik ki, amikor a streaming szolgáltatások még ismeretlenek voltak, és a nézőknek a tévéműsorok időpontjához kellett igazítaniuk a napjukat. Ezt követően megjelent a videókazetta és az időzített felvétel lehetősége, amely lehetővé tette, hogy kedvenc műsorainkat akkor nézzük, amikor csak akarjuk – persze csak miután az eredeti adás véget ért és sikerült rögzítenünk. Az I Saw the TV Glow című alkotás motívumrendszere többek között ezt az élményt járja körül, és egy úgynevezett rajongói kézikönyvet is tartalmaz, amely tele van izgalmas részletekkel az adott sorozatról. Bár Magyarországon ez a jelenség nem volt annyira elterjedt, a népszerű sorozatok, mint az X-akták, a Lost vagy a Stranger Things, magyar nyelven is elérhetők voltak. Természetesen, mint minden fiatal, aki sorozatokat néz, Maddy és Owen is a The Pink Opaque univerzuma felé menekül a mindennapok elől.

Ám nem csupán a külvilág elől, hanem saját maguktól is menekül a két fiatal, és fokozatosan egybeolvad a sorozat cselekménye a valósággal. Maddy éppen akkor tűnik el a színről, amikor a The Pink Opaque-et végleg leállítják, és Owen élete hirtelen üressé válik. De...

Maddy már a kezdetektől világossá teszi, hogy a lányok iránt vonzódik. Bár néhány jelenet sejteket ébreszt a nézőben, hogy ő lehet az, aki a fiatalabb Owen felfedezésének kapujába lép a szexualitás terén, a történet végül más irányt vesz. Owen, ugyanis már az elejétől fogva küzd a helyének megtalálásával, és a film szimbolikus rétegei azt a mélyebb igazságot tárják fel, hogy Owen nem tudott magabiztos felnőtté válni, mert nem vállalta fel önmagát, a saját nemi identitását. Bár a szex nem tűnik fontosnak számára, néhány jelenetben mégis érzékelhető, hogy inkább nőnek éli meg magát – egy zavaros emlék is előtűnik, amelyben női ruhát visel. Azonban ezzel a gondolattal sosem mer szembesülni. Mint ahogy ő fogalmaz:

"Ha jobban belegondolok, néha úgy érzem, mintha valaki egy ásóval felnyitott volna, és kiszedte a szívemet. És... Tudom, hogy nincs ott semmi, csak túl ideges vagyok, hogy felnyissam magam és megnézzem."

Ez az értelmezés különösen figyelemre méltó, mivel a film írója és rendezője, Jane Schoenbrun, maga is nem-bináris identitással rendelkezik. A film során Owen fokozatosan elveszíti emberi mivoltát, egyre inkább kóbor zombiként görnyed, míg Maddy, aki bátran felvállalja a nemi identitását, megtalálja a tartását és erőteljes személyiséggé fejlődik.

A film egyik legmegrázóbb pillanata, amikor Owen felnőttként újra leül, hogy megnézze a The Pink Opaque epizódjait, immár streaming szolgáltatáson keresztül. A nosztalgia helyett azonban hatalmas csalódás éri, és még szégyenkezik is emiatt. A gyermekkori kedvenc sorozata felnőtt szemmel már gagyinak és ostobának tűnik, és nem ő az egyetlen, aki így érez. Mindannyian átéltük már azt a fájdalmas felismerést, amikor újranéztük régi favoritunkat, és kénytelenek voltunk szembesülni azzal, hogy valójában messze nem olyan kiváló, mint ahogy emlékeztünk rá. De...

Ezért emeltem ki, hogy a magyar cím kifejezetten félrevezető: a film nem arról szól, hogy a tévé csillogjon és ragyogjon, hanem inkább arról, hogy mi magunk még emlékszünk arra, amikor a tévé valóban ragyogott és fénylő volt.