Tizenhat magyar turista tartózkodott egy Níluson közlekedő hajón, amikor az lángra kapott. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint szerencsére senki sem szenvedett sérülést az eset során.


A hajó konyhájában egyiptomi források szerint lángok csaptak fel.

A nílusi hajóbaleset valamennyi magyar érintettje jól van, a csoport tagjai biztonságban vannak, és már folyik a hazautazásuk szervezése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető tájékoztatása szerint egy turistahajó szenvedett balesetet Luxor és Edfu között. A fedélzetén körülbelül 220 utas tartózkodott, közöttük 16 magyar állampolgár is.

Ahogy említette, a konzuli ügyelethez beérkezett segítségkérés nyomán a kairói nagykövetség munkatársai azonnal felkeresték az utasokat, valamint az utazási iroda képviselőit, hogy a lehető leghamarabb támogatást nyújtsanak.

Minden magyar állampolgár biztonságban van; sikerült időben elhagyniuk azt a hajót, amely a legfrissebb hírek szerint lángra kapott.

- fogalmazott.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy az utasok kizárólag anyagi kár érte, és az úti okmányaik is megsemmisültek, de a pótlásuk már elindult. "A magyar csoport tagjai biztonságban tartózkodnak, és az utazási iroda egyik vezetője is velük van, aki már intézi a hazautazásukat" - mondta.

Az érintettek a jelenlegi tervek szerint busszal Asszuánba mennek, és onnan utaznak repülővel Kairóba, majd Magyarországra. Szijjártó szavai szerint a magyar diplomáciai képviselet folyamatosan tartja a kapcsolatot az érintettekkel, és minden szükséges intézkedést megtesz a hazautazásuk érdekében.

A balesetről az Egypt Independent című egyiptomi lap is tudósított. A hírek szerint a tűz a szállodahajó konyhájában keletkezett, de a személyzetnek sikerült időben evakuálnia a 220 utast, akik mindannyian sértetlenül partra jutottak. A kiürítést követően a lángok teljesen elborították a hajót, amely úszó szállodaként üzemelt.

A belga VRT hírcsatorna videókat mutatott be a lángoló hajóról, emellett a közösségi médiában is terjed egy felvétel, ám ennek hitelességét sajnos nem tudtuk megerősíteni megbízható forrásból.

Related posts