Rejtett kincsek a Szent Imre Kórház mélyén – csupán egy park árulkodik arról, hogy Buda hajdanvolt legszebb gyógyfürdője itt található.

A Szent Imre Kórház mögött kellemes, háromszögletű térséget találunk, ami nem elhanyagolt, de azért nem állítanánk, hogy minden fűszál ki van hegyezve. Ez a Sósfürdő park, a közeli Sósfürdő utcával együtt, az egyetlen nyoma annak a csodás, glaubersós Erzsébet Sósfürdőnek, ami száz évig működött ezen a környéken. A pezsgő fürdőéletnek a környék beépülése, majd a Szent Imre Kórház megépülése miatt fellegzett be, a gyógyvíz azonban megmaradt, hasznosítása ma is tervben van.

A 19. században Kelenföld teljesen más arculatot öltött, mint amit ma ismerünk. A Szent Imre Kórház környékén még apró, termékeny földek terültek el, és a locsoláshoz kutakat fúrtak a gazdák. Köztük volt Schleisz György is, aki csalódottan tapasztalta, hogy az általa fúrt kútból feltörő víz annyira keserű, hogy még az állatai is elkerülik. Egy katonatiszt azonban, a forróságban megfáradva, kért a vízből, és meglepődve tapasztalta, hogy a különös ízű folyadék talán több lehet, mint amit elsőre gondoltak. Ezt követően Unger Ferenc, egy helyi patikus, alaposan megvizsgálta a vizet, és felfedezte annak gyógyító potenciálját. Ekkor döntött úgy, hogy megvásárolja a területet, hiszen kiderült, hogy valójában egy értékes glaubersós forrás rejlik a föld alatt. Ezzel kezdetét vette az Erzsébet Sósfürdő évszázados sikertörténete, amely mára nemcsak helyi, hanem nemzetközi hírnévre is szert tett.

Az elsőként felfedezett forrás a Hildegard nevet kapta Albrecht főkormányzó neje után, e fölé emelték az első fürdőházat. Nemsokára azonban még egy forrást felfedeztek a közelben, amit Sissiről Erzsébet-forrásnak neveztek el. A fürdő egyre népszerűbbé vált, hamarosan más létesítmények, egy vendéglő és palackozóüzem is helyet kapott a közelében. A vizet pedig gyakori betegségek, gyomor- és vastagbélpanaszok, emésztési problémák, bőrbetegségek, gyulladások, túlsúly, de aranyér és női bajok kezelésére is használták, nem véletlen, hogy a fürdőhelyet nem csak a hazai közönség látogatta.

1865-ben meghalt Unger, ezután többször gazdát cserélt a létesítmény, amit végül 1881-ben a keserűvízben utazó vállalkozó, Mattoni Henrik vásárolt meg. Az olasz származású, de Csehországban élő, Karlsbadban (Karlovy Vary) szintén kedvelt fürdőt üzemeltető Mattoni nagy buzgalommal látott neki a fürdő felvirágoztatásának. A létesítmény hamarosan társalgóval, szállodával (Vilma-villa), étteremmel (Ilona-villa) bővült, orvoslakás és vízvezeték épült, a parkban pedig egy kis kápolna kapott helyet. 65 kádas fürdő, 4 márvány ülőmedence, 70 szobás hotel várta a gyógyulni vágyókat. A fürdő szépítésén a korszak legmenőbb mesterei dolgoztak. Ybl Miklós tervezte az alpesi stílusú főépületet, az épület mögötti részen található gloriette és zenepavilon pedig Jungfer Gyula és Ganz Ábrahám cégeinek köszönhetően valósult meg. Az intézmény nemcsak az egészség, de a társasági élet helyszíne is volt, táncestek, tombola, kirándulások gondoskodtak a vendégek jóllétéről. A növekvő igények kielégítésére új kutakat is fúrtak, Széchenyi-, Heinrich-, Szent István- és Deák Ferenc-forrás néven, ezeket már a mai Bikás park területén. Ennek köszönhetően a 20. század elején már összesen hét forrásból nyerték a vizet, mintegy 20 ezer litert naponta, amiből hétmillió palackot exportáltak Európába.

A 19. század második felében a fürdőkomplexum robbanásszerű fejlődése magával hozta az infrastruktúra jelentős átalakulását is. A látogatók könnyebb eljutása érdekében villamosvonalat építettek ki, míg Mattoni, a híres ásványvíz gyártója, különféle reklámozó társaskocsikkal szállította a vendégeket a helyszínre. A Kelenföldi pályaudvar és a fürdő között főutat is terveztek, hogy még egyszerűbbé váljon a közlekedés. Az Erzsébet Sósfürdő annyira fontossá vált, hogy a környék akkori rendezési tervének középpontjába került, így nemcsak pihenési lehetőséget kínált, hanem a város fejlődésének is szerves részévé vált.

A 20. század elején, körülbelül egy évtizeden keresztül, a létesítmény irányítása báró Kozmutza Miklósra és feleségére, Hérelle Zsuzsannára hárult. Ők nemcsak téliesítették a fürdőt, hanem jelentős lépéseket tettek annak modernizálása érdekében is. A sors azonban fordulatot vett, amikor egy kínos banki ügylet után a terület a Jelzálogbank tulajdonába került, ezt követően pedig több tulajdonosváltás révén az Országos Társadalombiztosítási Intézet kezelésébe jutott. Ezt az időszakot a világgazdasági válság nehézségei is sújtották, ami a szállóvendégek számának csökkenését eredményezte. Emellett a környéken egyre több gyár épült, ami a levegő minőségének romlásához vezetett. Mindazonáltal a térség folyamatos fejlődésen ment keresztül. Ma a városképet meglehetősen vegyes építészeti stílusok jellemzik, de számos szép villa is megmaradt ebből az időszakból. Különösen érdemes megcsodálni a Kovászna utca 5. szám alatti elegáns épületet, valamint a 10. szám alatt található villa bájos részleteit és kapuzatát, amelyek a múlt szépségét idézik.

1943-ban egy figyelemre méltó felfedezés nyithatta volna meg a fürdőélet új korszakát: a föld mélyében 49 fokos termálvizet találtak, amely körül nőgyógyászati kórház építését tervezték. Azonban a II. világháború közbeszólása miatt ezek a tervek nem valósulhattak meg. A háború után ismét megpróbálták elővenni a projektet, de az 1950-es években végül a Szent Imre Kórház megépítése mellett döntöttek. Ekkoriban a termálvizet néhány évig a Tétényi Úti Kórház (ma Szent Imre Kórház) fűtésére használták, de a lerakódások miatt a rendszer gyorsan elromlott, hasonlóan a Palatinus-házakéhoz. Emellett a kórház területén egykor működő tanmedencét is e víz segítségével töltötték fel. A kutak állapotát azonban a környék beépítése is súlyosan érintette; a Tétényi úti lakótelep építése annyira megváltoztatta a talajviszonyokat, hogy a Bikás park alatt található források hozama jelentősen csökkent.

A föld alatt megbúvó vízkincs továbbra is figyelemre méltó, ezért a rendszerváltás óta többször is felmerültek olyan javaslatok, amelyek a víz hasznosítását célozzák. 1988-ban egy termálhotel terve látott napvilágot, de a pénzügyi forráshiány miatt végül nem valósult meg. Később vállalkozók palackozóüzem nyitását tervezték, míg 2003-ban egy gyógyszálló megépítésének ötlete bukkant fel. 2021-ben bejelentették, hogy a Dél-budai Centrumkórház elkészültével újra napirendre kerülhet a gyógyfürdő projekt. A Szent Imre Kórházban jelenleg is folyamatban vannak a munkálatok, és a hosszú távú tervek között a gyógyfürdő kialakítása is szerepel. Talán nem is olyan távoli már a megvalósulás, mint azt elsőre gondolnánk.