**Sósan inni a gyümölcsteát - Az én hetem Lackfi Jánossal** Az elmúlt hét különös élményekkel teli volt, amelyek során nemcsak a mindennapok szürkeségéből léptem ki, hanem a kreativitás világába is. Lackfi János, a rendkívüli költő és író, meglepetésként
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: fogolydilemma, gyanúper, kétfaktoros, lósuttogó, frakkofóbia.
Egyetlen szép nap képes feledtetni a nehézségeket, míg a boldogság emléke könnyen eltűnik egyetlen rossz pillanat hatására.
Ha van olyan nap, ami valóban felejthetetlen, akkor az az a nap volt. Szinte táncolva indultam el a munkába, és az az érzés, amikor már csak a ruhák felvétele is olyan, mintha egy szívélyes ölelésben merülnél el, egyszerűen leírhatatlan. Felszalad rám a bugyi, a harisnya, a blúz – mindezek simogatnak, mintha egy titkos táncban vennének részt velem. De ez nem csupán valami olcsó erotika, sokkal inkább egy bensőséges élmény. Olyan, mint amikor a strandon a kellemesen meleg vízbe merülsz, és szinte eggyé válsz vele; mintha te is vízből készültél volna, és a víz is te lennél. Miért is ne lenne a víz nőiesség? Akárhogy is nézzük, a különböző nyelvekben mind női nemű: Acqua, Agua, Eau, Voda. Persze, tudom, németül semleges, de mit tudnak ők erről az érzésről? Szerinted egy német képes lenne elhagyni a merev derékszögeit, hogy átélje ezt a varázslatos flow-t? Igen, amikor a világ köréd fonódik, zenél, kényeztet, hajadba túr, és csókokkal áraszt el. Nyugi, nem estem túlzásba, ez még csak az első pohár. Inkább élvezem az ízét, kortyonként, cseppenként. Mit nevetsz? Még sosem tapasztaltál hasonlót? Na, az bizony kár!
Lehetséges, hogy az olaszok valahogy így élik mindennapjaikat? Felébrednek, és úgy érzik, mintha a nap csupán miattuk kelt volna fel az égen. Még a fürdőszobában is dalra fakadnak, o, sole mio! Rájönnek, hogy a szikrázó kék ég is miattuk ragyog, a hajlékony fenyők zöldellése is az ő jelenlétüknek köszönhető, a dombok hullámzása is az ő kedvükért történik, és a tenger is csak nekik csillog. Mert ők olaszok, és mert ezt megérdemlik. A Serrano sonka miattuk vágyik a frissességre, a péksütemények roppanása is az ő örömükért történik, a tetőteraszon leszedett narancs facsart leve csak az ő ízlésükért csepegtetődik, a feketén sistergő caffé is miattuk adja ki fenséges aromáit. Az olajbogyó, amely egy több száz éves, büszke törzsű fán nőtt, csakis nekik terem. A divatházak kifinomult kreációi is az ő stílusukra várnak, míg az utcák tele vannak a tűsarkú cipők kopogásának dallamával. Még a munkahelyi viták is zenés versengéssé alakulnak, de a gondolataik már a szieszta, az ebédhez kortyolt könnyű vörösbor, és a barátokkal töltött hosszú esték körül forognak, ahol a kis, kerek vendéglői asztalnál dalolva beszélgetnek a szerelemről, a családról, összevesznek a legjobb pizzarecepten, és azon, hogy kinek a mamája készíti a legigazibb pastát, mikor kerül a lobogó vízbe, vagy hol érdemes beszerezni a tonhalat, a parmezánt. Talán ez a mediterrán életstílus varázsa? Lehet, hogy a klímaváltozás olyan hatással van, hogy ezek a napfényes pillanatok egyre közelebb kerülnek hozzánk? Vagy csak a mi nézőpontunkból tűnik mindez annyira gondtalannak, miközben az ő életük is tele van hivatali mókuskerékkel, magánéleti problémákkal és a kötelező körök végtelen forgatagával?
Ne zavarj meg, az a nap valóban varázslatosan alakult. Mintha egy sima úton haladtam volna, minden akadály nélkül, minden olyan könnyedén és természetesen. A munkahelyi liftben összefutottam azzal a szakállas férfival, akiről már meséltem neked. Az öltönye, az illata, a tekintete! El tudnád képzelni, milyen lenne, ha egyszer a menzán összekoccannánk? Ha a sorsnak lenne egy csipetnyi eleganciája, az összes többi asztal foglalt lenne, és én kénytelen lennék engedélyt kérni, hogy az ő asztalánál helyet foglalhassak. Akkor végre meghallanám a hangját. Még sosem hallottam, csak mindig egyedül ült, a telefonján pötyögve vagy a távolba révedve, jóindulatú mosollyal az arcán.
