Örök melódiák – Puccini varázslata a Margit-szigeten A Margit-sziget zöldellő fái és virágzó kertei között, egy különleges zenei élmény várja az érdeklődőket. Puccini klasszikusai életre kelnek, miközben a természet szépségei ölelik körbe a hallgatókat.
A cikk e-mailben való megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy másolja ki ezt a linket, és küldje el: https://demokrata.hu/kultura/orok-dallamok-1003229/
Giacomo Puccini darabjának ősbemutatóját 1904-ben tartották a Milanói Scalában, ezt követően még négy változatot írt a szerző: a mai dalszínházakban játszott közkedvelt verzió az utolsó, 1907-ből. A milanói premieren a darab nem aratott osztatlan sikert, ám a következő, bresciai bemutatóra alaposan átdogozott változatért már egyöntetűen lelkesedett a közönség.
A Pillangókisasszony szövegkönyvének forrása John Luther Long 1898-as elbeszélése, amelyet David Belasco alakított drámává. Puccini Londonban találkozott ezzel a színdarabbal, és azonnal elbűvölte. Ez az opera a Puccini életműve közül a leggyakrabban előadott, talán azért, mert olyan mélyen foglalkozik a hűség, a becsület, a szerelem és az odaadás témáival. A zeneszerző mesteri érzékenységgel festi meg hőseinek érzelmi világát, így az minden korszakban képes elérni a közönség szívét. Bár a világ számos helyszínén hatalmas népszerűségnek örvendett, Japánban a bemutatója nem mentes a botrányoktól. 1927-ben egy angol társulat próbálta színpadra állítani Tokióban, de a japán közönség annyira mulatságosnak találta a nyugatiak által bemutatott, természetellenesnek és groteszknek tűnő japán gesztusokat, hogy nevetőrohamot kaptak. Érdekesség, hogy Puccini személyesen is részt vett a darab 1906-os budapesti premierjén: Lendvai Ervin zeneszerző meghívására látogatott a fővárosba, ahol nemcsak a Pillangókisasszonyt, hanem két másik művét, a Toscát és a Bohéméletet is megtekintette.
Két éve léptem színpadra az Operaházban Pinkerton megformálásával, és az élmény felejthetetlen volt számomra. Nagyon értékeltem ezt a szerepet, hiszen tenorokként általában a hercegek, hősök és szerelmesek bőrébe bújunk, így igazi felüdülés volt egy másfajta karaktert életre kelteni. A Pillangókisasszonyt különösen a lenyűgöző hanghordozása és a legatók, valamint az olasz énekstílus gazdagsága miatt kedvelem. Puccini valóban utánozhatatlan zseni, és már évek óta a szívem csücskében él. Nem véletlenül tartják őt sokan a legjobbnak. A darabjaiban a zenekar minden egyes hangszeréből az érzelem árad, ami igazán különlegessé teszi a zenéjét – teszi hozzá Brickner Szabolcs.
A Pillangókiasasszonyt Bán Teodóra, a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója, művészeti vezetője rendezi. Lapunknak elmondta, több tényező egybeesése is döntött abban, hogy az idei nyár két opera-előadásának rendezését elvállalja.
Az életem szorosan összefonódik a klasszikus zene és az opera világával. Nem csupán azért, mert balettművészként az Operaház falai között nevelkedtem, és nem is csupán azért, mert már a 22. szezonomat kezdem a Margitszigeten, ahol két évtized alatt több mint negyven operát állítottam színpadra igazgatóként. A vonzalom, amit e műfaj iránt érzek, sokkal mélyebb. Puccini és Verdi lenyűgöző dallamai, valamint a Pillangókisasszony és a Nabucco magával ragadó története különösen közel áll a szívemhez. Az opera varázsa abban rejlik, hogy a zene, az ének és a látvány harmonikusan egyesül, így teremtve meg az érzelmek gazdag tárházát. A szólisták mellett a zenekar, a kórus, a balettbetétek táncosai és a statiszták is hozzájárulnak a történet megformálásához, együtt közel két-háromszáz művész hozza életre a színpadot, és az általuk teremtett nagyjelenetek olyan hatással bírnak, ami mélyen megérinti a nézőt. Ráadásul a Margitszigeti Színház páratlan környezete még inkább fokozza az előadások élményét, hiszen a természet szépsége szerves részévé válik a produkcióknak.
Bán Teodóra hangsúlyozza, hogy bár már számos alkalommal volt alkalma különleges rendezői koncepciók keretein belül bemutatni mindkét operát, mostani előadásában a Pillangókisasszony és a Nabucco a szerzők eredeti szándékainak megfelelően, a szövegkönyv és a partitúra utasításait követve kerül a közönség elé. Nem támogatja azt a gyakorlatot, hogy egy művet más korba helyezzenek át, amikor az már egy konkrét időszakban és helyszínen játszódó történetet mesél el. Ezzel a megközelítéssel kívánja kifejezni tiszteletét a műalkotás iránt.
