Rejtélyes akadályra bukkantak az Atlanti-óceán mélyén, amely megnehezíti bizonyos állatok áthaladását.

Egy medúzafaj példányainak vizsgálata világított rá a biogeográfiai korlát jelenlétére.

A világunkban számos földrajzi határ létezik, amelyek különböző állatfajokat és faunákat választanak el egymástól. Nem csupán az óceánokkal körülvett szigetek vagy más, jól látható izolációs tényezők képezik ezeket a határokat, hanem olyan nem-fizikai vonalak, amelyek egykor valóságosak voltak, de az évmilliók során a földrajzi viszonyok változásával mára csupán "képzeletbeli" határokká váltak. Ezek a vonalak azonban továbbra is fontos szerepet játszanak a fajok eloszlásában, és a körülöttük lévő faunabirodalmak közötti éles eltérések jól megfigyelhetőek. Ilyen például a híres Wallace-vonal, a Lydekker-vonal és a Weber-vonal, amelyek mindegyike különböző ökológiai jellemzőket és biodiverzitást tükröz.

Ausztrál kutatók most felfedeztek egy újabb, még titokzatosabb biogeográfiai vonalat az Atlanti-óceán északi részén, ami az eddigi vizsgálatok szerint érdekes módon csak egyetlen faj, a bunkós medúza egyik alfajának, a Botrynema brucei ellinorae-nak egyedeit osztja meg. A Botrynema brucei ellinorae-hoz tartozó medúzáknak két típusa van, amelyek külsejükben térnek el egymástól: az egyiknek dudor található a testén, a másik dudor nélküli.

Az újonnan felfedezett határ a dudorral nem rendelkező egyedekre van csak hatással,

Ők azok, akik valamilyen okból kifolyólag nem lépik át azt a határt, amely az északi szélesség 47 fokánál húzódik, a megfigyelések alapján. Az ezen a vonalon délre fekvő területeken eddig nem találtak dudor nélküli Botrynema brucei ellinorae egyedeket, míg a dudorral rendelkező medúzák mindkét irányban, tehát a határvonal északi és déli oldalán is megjelennek. Így tehát a vonal a Nyugat-Ausztráliai Egyetem által "félig áteresztő" jelleggel bír.

A határvonal az adatok alapján nagyjából egybeesik az észak-atlanti-áramlás egy szakaszával, de azt, hogy pontosan hogyan határozzák meg (vagy érzik meg) az állatok, hogy hol húzódik a vonal, illetve tulajdonképpen mi alakította ki a vonalat, az még nem egyértelmű a kutatók számára. Az elképzelések szerint azonban a medúzákon található dudor valamilyen módon összefügghet a jelenséggel, vagyis lehetséges, hogy a dudor hiánya nem előnyös a vonaltól délre eső területeken a ragadozók elleni védekezés szempontjából.

Az észak-atlanti áramlással összefüggésbe hozható, félig áteresztő biogeográfiai határvonal potenciális létezése jelentős következményekkel bír a biodiverzitásra, a fajok evolúciós folyamataira, valamint a fajok óceáni medencékben való elterjedésének megértésére nézve.

- írja a Nyugat-Ausztráliai Egyetem a felfedezés kapcsán.

(Fotó: Arctic Exploration 2002, Kevin Raskoff, MBARI, NOAA/OER)