Nyakig a mézben - Az elpusztított gyökerek városi illata

Az ünnep a sokféleség ünneplése, nem igaz?

Talán csak így élhetjük túl ezt a furcsa korszakot. Minden állandóan újraértékelődik körülöttünk. Illatok, érzetek, hangok, illúziók és kultúrák játszanak egy végtelen táncot - a kreativitás és az emberi egység táncát úgy, ahogyan a különböző nagyrasszok is keverednek, és páratlan szépségek születnek belőlük.

Az önreflexiót érdemes új megvilágításba helyezni...

Másutt - egy örök ünnepben, amit létezésnek neveznek - szabadon lélegezhetsz. Itt nincsenek a társadalom elvárásainak fojtogató láncai, és nem kell szembenézned a parvenük gőgjével. Nem szükséges elrejtőznöd a természetes szabadságod elől. A "létezés" az az ünnep, ahol most éppen otthon vagyok... itt találom meg a helyemet.

Jazz, hip-hop, soul, reggae, rock, house, blues, samba, soca, electronica, klasszikus... hű keveréke a mostani belső világomnak.

Szoktál kereskedelmi rádiókat hallgatni? Milyen élmények érnek ott? Általában egyfajta steril, előre megkomponált zeneáradatot tapasztalhatsz, ami bár kellemes és ismerős, de sajnos mentes a valódi érzelmektől és tartalmaktól.

A dallamok precízen megkomponált ritmusra épülnek, a refrének algoritmusok által megálmodottak, miközben a "pozitív vibe" címke alatt egy üres ígéret rejlik. A zene már nem élő, hanem csupán trendek és statisztikák terméke, ami a fogyasztás tompa állapotát erősíti. Az egykor katarzisként megélt pillanatok mára csupán háttérzajokká silányultak. A hangmérnökök beállítják a kompresszorokat, a producerek a klikkek számát figyelik - és senki sem hajlandó kockáztatni, suttogni, ordítani, szenvedni, elcsúszni vagy éppen keresni a valódi élményt.

Harmonikus dallamok, egységes kifejezések, szinkronban lévő érzelmek.

Az "épp most hallottad" és az "épp most fogod hallani" között nemhogy idő, de gondolat sincs. Ez nem zene - ez üzletpolitika frekvenciára hangolva.

És mi a helyzet a lélekkel? A lélek csendben figyel a reklámok tengerében, és arra vár, hogy valaki végre hitelesen lépjen a színre. Te mit érzékelsz ebben a zűrzavarban?

Nos, amikor lemegyek kenyérért, hirtelen megcsap az urbanizáltan gyökértelenek otromba szaga - azoké, akik nyers, primitív agresszivitással érzékelik a másik jólétét.

Aztán lassan magamhoz térek. Sietős léptekkel indulok haza, ahol ismét elmerülök a fejhallgatóim világában...

Nekimegyek dolgoknak, amikre eddig nem is gondoltam. Mintha minden fordítva sülne el, mintha minden bonyolódna és összekuszálódna.

Mindig is, és most is, különös figyelemmel kísérem szavaimat és tetteimet, ám néha mégis elszabadul valami, ami már nem az irányításom alatt áll. Talán a létezésem egy megfoghatatlan irányba tart? - lehet, hogy jobban járnék, ha egy időre megpihennék egy csendes, biztos, és jól ismert helyen.

Dehogyis! Makacs vagyok, és nem adom fel könnyen!

Folyamatosan haladok az utamon – azon, amelyet már évek óta járok –, és az ösztöneim eddig sosem vezettek félre. Ezt mondogatom magamnak, hogy egy kicsit megnyugtatóbbá tegyem a helyzetet, hiszen be kell vallanom, nem éppen kellemes érzés ez a fajta tudatosság: az elszigeteltség és az a tudat, hogy olyan rendszerben próbálkozom, amely teljesen ellentétes az én ideálommal. Mégis, mások tudatlansága és ambíciójuk sosem volt, és sosem lesz meghatározó a számomra. Végső soron az egyetlen mérce, aminek meg kell felelnem, az a saját lelkiismeretem.

Idealista lélek vagyok. Nem mindig tudom, hová vezet az utam, de az biztos, hogy lépkedek a saját ösvényemen.

Végül is - mindenkinek kell egy hely, ahol beverheti a fejét, nem igaz?