Nincs menekvés.

A szereplők tudásának és tapasztalatainak szövevényes hálójára épülő párhuzamos mesék egyedi módon fonódnak össze, mindvégig csak részleges betekintést nyújtva az eseményekbe. A családtagok által közösen megélt pillanatok különböző nézőpontokból való elmesélése egyfajta mozaikját alkotja a történetnek, ahol a karakterek ismeretei, emlékei, nyelvi stílusa és prioritásai mind befolyásolják a narrációt. Az egyes elbeszélések során a szerepek, viselkedési minták és motívumok újra és újra megjelennek, de mindig más kontextusban, különböző hangsúlyokkal és értelemmel. Például a "vér" szimbolikája egyszerre utalhat az összetartozásra és a bántalmazásra; a lakás felújítása vagy takarítása pedig a rend és a rendszer iránti vágy szimbolikus megjelenítése. A növények és állatok iránti felelősség, vagy annak hiánya, mint az emberi kapcsolatok pótlékaként működik. A három családtag narratívái folyamatosan összefonódnak, kiegészítik vagy éppen ellenkezőleg, megkérdőjelezik egymást. Ahogy a cselekmény fejlődik, a történetdarabkák kaleidoszkópszerűen formálják a képet, ahol a nézőpontok váltakozása nem csupán az események pontosabb megértését segíti, hanem a szereplők motivációinak feltárására és az elhallgatások, valamint a társadalmi szerepkonfliktusok okozta feszültségek érzékeltetésére is szolgál.

A családi élet mintázatát a szerepek eltolódása, elmozdulása határozza meg: az anya, miközben az anyai feladatokat, a feleség funkcióját vagy a családfenntartás szükségességét elutasítja, a kizárólagos figyelmet igénylő, illúziókra fókuszáló gyerek pozíciójába helyezkedik. A szerepálmai, a művészlétre irányuló igényei, valamint a függősége határozzák meg a család hétköznapjait, és a családtagokat a gondoskodó háttérszerepébe kényszerítik. A családtagok asszisztálnak az anya által meghatározott helyzethez, statisztaként működnek. Ironikus módon jelzi ezt az a folyamat, ahogy az anya fokozatosan a lakás minden helyiségét a nem létező színházi feladat kedvéért próbateremmé, saját életvitelének igényei szerint alakítja, kiszorítva Klárát és az apát; továbbá a levegő motívuma (az illatok és szagok ritmusa, a szereplők levegővételre való képtelensége, valamint a lakásból a természetbe, másik kapcsolatba, Klára esetében az otthontól távol lévő művészeti iskolába való kilépés, a szabadulás kísérletei).

Az anya kapcsolata a környezetével szorosan összefonódik a színészi pálya csillogásával és a gyermekkori sebekkel. A múlt sikereiről mesél, amelyek Klára érkezése előtt formálták életét, ugyanakkor a jövőbeli karrierje állandóan elérhetetlen álom marad, mindig egy újabb ötlettől függően, amely sosem válik valóra. A figyelem iránti vágy és a féltékenység együtt jelenik meg, különösen Klárával való rivalizálásában, ahol a lány művészi ambíciói éles ellentétben állnak az anya elvárásaival. Ezen feszültségek megnyilvánulnak a közös programok kudarcain keresztül, de az anya a Kláráról készült, művészeti felvételire szánt rajzait is megsemmisíti, mivel ezek a tehetség felfedezését és a saját önértékelésével való szembesülést is magukban hordozzák. A társadalmi kapcsolatai kezdetben az érdekek köré épülnek, olyan emberekkel próbál barátságot kötni, akikkel a siker lehetőségét látja. Később azonban az alkoholizmus rituáléi uralják a mindennapjait, a művészvilágot a kocsmák zűrzavara váltja fel, ami végül a teljes kiszolgáltatottság érzését hozza magával. E közegben az apa elvárása, miszerint a családnak egyben kell maradnia, komoly feszültségeket teremt, hiszen az ő megalkuvásai következményeként nem képes megvédeni sem feleségét, sem lányát. Kitörési kísérletei rendszerint az anya agresszív reakcióit váltják ki, így a családi dinamikák egyre inkább a feszültségek és konfliktusok irányába tolódnak el.

A regény egy összetett hálózatot feszít ki az aszimmetrikus és hierarchikus hatalmi viszonyok között, amelyek nem csupán a családi mikrokörnyezetet, hanem a társadalom különböző színterein is érvényesülnek. A szereplők folyamatosan átlépnek az otthon intim világából a munkahelyek – mint például színházak, gyárak és szupermarketek – zűrzavaros tereibe, valamint a találkozások és a szabadidő eltöltésének helyszíneire, mint a parkok, kávézók és kocsmák. Emellett a kórházak és rehabilitációs központok is kulcsszerepet játszanak, ahol a szociális intézmények dinamikája is megjelenik. Ezek a terek nem csupán fizikailag, hanem tapasztalati szempontból is összekapcsolják a szereplőket, párhuzamos események és döntési helyzetek keretein belül. Közös vonásuk, hogy a belépés lehetősége a kiszolgáltatottság és elnyomás árnyalatait hordozza magában. Minden egyes szereplő – különösen a három fő karakter – egyfajta áldozattá válik ebben a bonyolult dinamikában. Klára iskolai környezetében ez a jelenség a legkifejezettebb, ahol a hatalmi viszonyok és a személyes küzdelmek összefonódnak, és mélyebb megértést nyújtanak a szereplők belső világáról.

Klára, aki a kapcsolatteremtés és a konfliktuskezelés alapvető normáit ignorálja, hamarosan a társasági élet peremére szorul. A gúnyolódás és a verbális agresszió áldozataként élményei során a baráti viszonyokban alárendelt szerepet kénytelen felvállalni. Az autonómiájának megóvása érdekében fokozatosan visszatér ahhoz az egyetlen mintához, amelyet az anyja képviselt. Kezdetben apróbb kegyetlenségekkel próbálja kifejezni magát, azonban ez a viselkedés idővel bántalmazásba torkollik. Ekkor már nem csupán a riválisait, hanem azok testi megjelenését is célba veszi, ezzel saját identitását és egyéniségét próbálja megvédeni, végül pedig maga is bántalmazóvá válik.