Megérkezett a várva várt fordulat: újabb népmozgásokra készülhetünk, hiszen már most több százezer menekült tért vissza Szíriába.


Ali Yerlikaya török belügyminiszter szombaton bejelentette, hogy összesen 550 ezer szíriai menekült tért vissza Törökországból hazájába, mióta Bassár el-Aszad elnök rendszere 2024 decemberében összeomlott.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteken közölte, hogy összesen 1,66 millió szíriai tért vissza hazájába 2024. december 8. óta. Több mint 1,9 millió szíriai belső menekült is visszatérhetett a lakóhelyére - tette hozzá az UNHCR. A szakosított ENSZ-szervezet szerint több mint 7 millió belső menekült van ma is Szíriában, 4,5 millióan pedig továbbra is külföldön tartózkodnak.

A polgárháború, amely amiatt tört ki, hogy Bassár el-Aszad volt elnök erőszakkal elnyomta a 2011-ben elkezdődött rendszerellenes tüntetéseket, szíriaiak millióinak a menekülését váltotta ki.

Related posts