Matusek Attila: A Pressburg egy rendkívül inspiráló sorozat, mely tele van pozitív üzenetekkel és felfedezésekkel. A sorozat nem csupán a város szépségeit mutatja be, hanem a helyi kultúra és közösség gazdagságát is reflektálja. Minden epizód egy új persp

A film tele volt rejtett poénokkal, amelyek igazán szórakoztatóvá tették az élményt. Már az első jelenetben Dékány Niki karaktere egy frappáns megjegyzéssel illette Béhr Márton alakítását, amikor azt mondta, hogy „úgy szavalsz, mint Culka Ottó”. Érdekes, hogy pont Ottó is ott állt Marci mellett, ami még inkább felerősítette a poént. Azonban a nézők többsége talán nem értette meg ezt a finom utalást. Vajon szükség lenne arra, hogy egy kicsit többet magyarázzanak a háttérről, hogy mindenki élvezhesse a filmet?

Úgy vélem, ezt nem szükséges túlságosan kifejteni. Aki felfogja, az biztosan jól fog szórakozni, míg aki nem, az sem marad le, hiszen bőven akad más vicc is, ami eléri a célját. Vannak olyan poénok, amiket kizárólag azok élvezhetnek, akik mindkét nyelvet beszélik. Ha valakinek a tájszólások vagy az olyan kifejezések, amelyek a két nyelvben eltérően működnek, nem világosak, az nem gond.

Molnár Csabi a Jókaiban tartott egy kasztingot a fiatal tehetségek számára. Éppen akkor dolgoztam velük a Hamleten, így részt vettem a meghallgatáson. Csabi végigfigyelte a produkciónkat, és később elárulta, hogy engem tartott az első választásának. Amikor beléptem az ajtón, azonnal tudta, hogy én leszek a főszereplő, de én magam sokáig kételkedtem abban, hogy valóban én kapom a szerepet. Részt vettem a kamerapróbán, de annyira izgultam, hogy még azt sem mertem megkérdezni tőle, hogy végül én leszek-e a kiválasztott.

Amikor a színházban kaszting zajlik, a légkör tele van izgalommal és lehetőségekkel, ahol a versengés helyett inkább a támogatás és az összetartás jellemzi a közösséget. Senki sem érez féltékenységet vagy haragot amiatt, hogy a másik milyen nagyszerű szerepet kapott. Itt mindenki tudja, hogy a siker közös ünnep, és a színpad varázsa mindannyiunké.

Nincs mit tenni. Eleve, több szerepre is válogattak minket. Béhr Marci és Hostomský Fanni is kaptak szerepet, de talán fordítva is lehetne említeni őket. Inkább örömünket leljük a másik sikerében. Legalábbis én sosem éreztem irigységet amiatt, hogy valaki más elnyert egy szerepet.

A sorozat során különböző nyelvek használata izgalmas kihívást jelentett. A soknyelvű környezethez az emberek általában könnyen alkalmazkodnak, de a filmben való többnyelvű megszólalás egy egészen új élményt hozott. Milyen érzés volt azon a forgatáson, amikor a különböző nyelvek váltakozása teljesen új dimenziót adott a karaktereknek és a történetnek?

Magyarországon tanultam főiskolán, és az ott eltöltött idő alatt a szlováktudásom, ami amúgy sem volt tökéletes, még jobban megkopott. Attilával, a karakteremmel együtt vágtam bele újra a szlovák nyelv tanulmányozásába. Ahogy egyre több forgatási napon vettem részt, úgy fejlődött az autentikus szlovák tudásom is; minél többet gyakoroltam, annál inkább magamba szívtam a nyelvet. Ez a fejlődés szinte természetes folyamat volt. Volt azonban egy különösen megterhelő nap, a forgatás vége felé. Megjelent Hans, Zita német barátja, ami újabb nyelvi kihívásokat hozott magával. Az instrukciókat angolul kaptuk, Hans németül beszélt, én magyarul, néha szlovákul, Anča szlovákul és néha magyarul, míg Krónerová is váltogatta a szlovák és német nyelveket. A nyelvi zűrzavarban csak kapkodtuk a fejünket. Aztán úgy döntöttünk, hogy angolul próbálunk kommunikálni egymással. De a stábban is akadtak furcsa helyzetek. Csabi magyarul adta az instrukciókat, amit a csapat nagy része nem értett, így nem ritkán a színész akciója meglepte az operatőrt vagy a hangosítót. Végül arra jutottunk, hogy a stábbal szlovákul beszélünk. De ez az egyezség nem tartott sokáig. Alig hogy valakinek eszébe jutott valami, az elsődleges nyelvén kezdett beszélni, amint tudta, hogy a másik is érti azt a nyelvet.

A nyelven túl volt még kihívás a szerepedben?

Minden szerep egy kihívás, ahogy ez is az volt. Az identitáskeresés volt számomra fontos. Egy mikroközegben létező srác, Attila, a falusi gyerek, akire nem igaz, hogy nem lenne nyitott a világra, csak nem találkozott más dolgokkal. A gyümölcsösben nőtt fel a családjával, és nem találkozott addig annyi nyelvvel és kultúrával, mint a sorozat folyamán. A spektrum tágulását lehetett jól játszani, ahogy rácsodálkozik a nagyvárosra, ahogy aztán egyre természetesebb részévé válik, ahogy a plusztudást saját előnyére forgatja. Van egy jelenet, ahol azt mondja, hogy megőrülnek ezek a pozsonyiak a kukacos almáért, a bio plecsniért, és eladhatod háromszor annyiért, miközben odahaza mindenki csak biót termel, mert nem akarja magát mérgezni.

A 16-17 éves Attila teljesen olyan volt, mint Attila, a karakter. Nagyon hasonlóan gondolkodtam a világról. Bár komáromi voltam, de nagyon távol állt tőlem Pozsony vagy Budapest. Számomra az egyetem alatt nyílt ki a világ, úgyhogy ismertem ezt a folyamatot, tehát tudtam, hogy mi az, amin keresztül megy a karakterem.

Kellett különösképpen készülni a szerepedre, vagy elég volt visszanyúlni régi önmagadhoz?

Nem teljesen, mert vannak különbségek. Mentalitásban ugyanaz, de a karakter és én két külön ember vagyunk. Ő sokkal hirtelenebb, nyersebb, míg én sokkal megfontoltabb, dilemmázósabb voltam.

A forgatás hangulata igazán különleges volt. A film, amelyet végül láthatunk, egy szívhez szóló történetet mesél el, de ez nem feltétlenül tükrözi a stáb dinamikáját a kamera előtt és mögött. Bár a film szeretetteljes és megható, a forgatás során számos kihívással kellett szembenéznünk, ami feszültséget hozott a színfalak mögé. Mégis, a csapat szoros összetartása és a közös cél iránti elkötelezettség lendületet adott, így a nehéz pillanatokban is akadtak vidám és felejthetetlen pillanatok.

Nyilvánvalóan akadtak feszültebb pillanatok, amikor éppen csúszásban voltunk, vagy technikai problémák merültek fel, és valami nem klappolt a jelenettel. Ilyenkor mi is éreztük a nyomást. De talán éppen ezekben a helyzetekben segített, hogy a betyárokat megformáló csapat baráti társaságot alkotott. Így könnyebben oldottuk a feszültséget. Amikor leállt a kamera, sokat nevettünk és poénkodtunk. Molnár Csaba gyakran azzal töltötte az idejét, hogy fegyelmezett minket, hiszen minden jelenetnek a forgatókönyv szerint kellett futnia. Ha egyszer az asztal szélére helyezted a poharat, az mindig ott kellett maradnia. Emlékszem, egyszer hatszor is áthelyeztem a poharamat egyik kezemből a másikba, és fogalmam sem volt róla, mikor történt mindez. Közben a szkriptes folyamatosan futkosott utánam, hogy a közeli felvételeken is figyeljek a pohár helyére, de ez sajnos elkerülte a figyelmemet. A vágónak is akadt dolga bőven!

Az első részben ültünk a szlovák dokinál, és azt mondom, hogy mondja el ezt magyarul. Erről eszembe jutott egy személyes példa. 17-18 évesen orvosnál voltam, és nem is mertem volna megkérdezni, hogy nem lehetne-e magyarul, inkább mindenre bólogattam. Meg sem próbáltam. Biztosan van olyan ember, mint a karakter, hogy megpróbálja, de inkább jellemző a szlovákiai magyarságra a kollektív szégyenérzet, és meg sem próbálja.

Van-e olyan jelenet a filmben, ami különösen megfogott vagy kedvenceddé vált?

Több ilyen jelenet is akad, amelyek igazán emlékezetesek. Az összes betyáros részlet, a táblalevevések, és persze Vörös Lajossal folytatott állomási párbeszéd mind-mind különleges pillanatok. De a legnagyobb kedvencem a rendőrségi kihallgatás jelenete, ahol Culka Ottó karaktere hangsúlyozza, hogy jogunk van tolmácshoz. Ezt követően sokan elkezdtek kérdezősködni, hogy valóban létezik-e ilyen jog egy ilyen szituációban. És valóban, van jogunk, de sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel. Pedig ez nem egy plusz kiadás, hiszen a tolmácsot az állam biztosítja. Ha valaki úgy érzi, hogy a helyzet nem teljesen kényelmes számára, nyugodtan kérheti a tolmács segítségét. Megdöbbentő, hogy sokan nincsenek is tisztában ezzel a jogukkal.

Senki sem sejtette volna, hogy Pozsonynak ilyen gazdag edukatív és informatív tartalma van, de ez valóban üdítő meglepetés. Van még néhány emlékezetes forgatási pillanat, ami érdemes a figyelemre?

A forgatás során Anička Rakovskával, a partneremmel is nagyon sokat nevettünk azon, hogy mi a mi munkánk. Félig idegen emberekkel csókolózunk, ölelkezünk, de közben próbáltunk kialakítani egy bizalmas viszonyt, hogy ez ne legyen kellemetlen, szerencsére nem is volt az. De közben, amikor forgattuk a legintimebb jeleneteket nagyon fura helyzetek voltak. Megmutatnám werkfilmben a nézőknek. Romantikus pillanat, ketten, közben a szobában hat-hét ember mozgolódott, miközben Csabi a többséget kiküldte. Amikor Anča részét vették fel, én nem voltam a takaró alatt, de próbáltam fogni a kezét, hogy látszódjon a kamerán, de ő a kamerával beszélgetett, nem velem, aztán ugyanez fordítva. Érdekes, hogy hogyan hazudunk, hogy mit lát a kamera.

Végül is, igazán fontos, hogy az ember szerelmes legyen a kamerába. Ezt több filmes is megosztotta már velem.