A magyar-román kapcsolatok dinamikája mindig is érdekes és sokszínű volt, hiszen a két ország történelme, kultúrája és társadalmi viszonyai mélyen összefonódtak az évszázadok során. A mérleghinta szimbólumként jól tükrözi ezt a komplex viszonyt, ahol a ké
Jön a tömeg. Habenus Papam! Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.
"Pogány Judit a Budapest Pride-on szónoklat helyett elmondta József Attila Hazám versét, benne azzal a sorral: "föl kéne szabadulni már!". És ezzel tökéletesen összefoglalta a szombati eseményt, aminek lényege a felszabadulás volt.
Felszabadulni - de mi alól?
A 30. Budapesti Büszkeségmenet valószínűleg nem vonzott volna több százezer dacos, elszánt és boldog résztvevőt, ha Orbán Viktor nem helyezett volna rá tilalmat. Az "eltiltás" azonban cseppet sem fedi a valóságot, sokkal inkább egy felületes megfogalmazás. Ha Orbán és csapata az elmúlt évtizedben nem folytatott volna szisztematikus melegellenes kampányt, amelyben az LMBTQ közösség egyenjogúságát a pedofíliával és a gyermekeken végzett nemváltó beavatkozásokkal keverte volna. Ha nem lett volna a "kegyelmi ügy" néven ismert pedofilbotrány, amely rávilágított ennek a képmutató félretájékoztatásnak a mértékére. Ha Orbán nem tette volna oda pökhendi stílusban a februári "évértékelő" beszédében, hogy a Pride szervezői csak az időt és a pénzt pocsékolják. Ha nem változtatta volna meg - immár tizenötödször - a gránitba vésett Alaptörvényt, amelyben a gyermekek védelmét minden más szabadságjog fölé helyezte, vagy azt, amit ő annak tekint, és nem módosította volna a gyülekezési törvényt, amely pénzbírsággal sújtja az arcképről azonosított felvonulókat. Végül, természetesen, ha a rendőrség egyáltalán engedélyezi a menetet.
A folyamatos és könyörtelen melegellenes kampány csupán egy példa a választópolgárokat lekezelően kezelő, agresszív politikai stratégiákra. Az a nézet, hogy a Pride rendezvényeket Brüsszel irányítja a hagyományos keresztény magyar családok szétrombolása érdekében; hogy aki Ukrajnával szimpatizál – egy háborús konfliktus áldozataként – az Zelenszkij, vagy éppen Soros embere; vagy hogy aki a civil társadalom vagy a média területén külföldi forrásból, például az EU intézményeitől támogatást fogad el, az idegen ügynökké válik – ezek mind olyan összeesküvés-elméletek, amelyeket a kormány nem tudna egy független bíróság előtt bizonyítani. De vajon miért is lenne szükségük erre, amikor a hangos propaganda már elegendő ahhoz, hogy elérjék céljaikat?
Jogosan merül fel a kérdés, hogy a gyorsan változó világunkban miért várakozik annyi ember, köztük 1,4 milliárd katolikus, az új pápa tevékenységére. A pápa nem rendelkezik gazdasági vagy politikai hatalommal, nem áll mögötte hatalmas birodalom, és nincsenek hadseregei vagy atomarzenálja. Sőt, emlékezzünk, hogy Sztálin gúnyosan kérdezte XII. Pius pápától: „Hány hadosztálya is van a pápának?” Mégis, sokan érdeklődnek a pápa szavaira és cselekedeteire, ami arra utal, hogy a vallás és a spiritualitás mélyebb hatással bír, mint a fizikai erő vagy hatalom.
A pápa ugyanis megkerülhetetlen, a modern világban az egyetlen szellemi és erkölcsi autoritás. Morális tekintély, erkölcsi iránytű, aki irányt mutat, kapaszkodót ad, közvetít, és egyben értékel, minősít is. Véleménye megkerülhetetlen, figyel rá a világ.
XIV. Leó pápa első beszédeiben, üzeneteiben békét és igazságosságot hirdetett. Olyan értékeket, amelyek fájóan hiányoznak mai világunkból.
Annak érdekében, hogy ne csupán a hagyományos elvek és értékek felsorolásával közelítsem meg az új pápa hitvallását, igyekszem részletesen bemutatni az állam és az egyház kapcsolatáról alkotott eddig ismert nézeteit.
Az egyház elkötelezetten védi szellemi, anyagi és jogi függetlenségét, határozottan ellenáll az állam és az egyház közötti összefonódásnak, valamint a kölcsönös függőségek kialakulásának.
Határozottan elítéli a "politikai kereszténységet", amely a keresztény értékek mögé bújva farizeus módon manipulálja a közvéleményt, hazug politikai játszmákat űz, és a hatalmi struktúrákat szolgálja ki.
A kollaboráns egyházak működését éles kritikával illeti, hangsúlyozva, hogy elfogadhatatlan, ha anyagi érdekek vagy a világi hatalommal való összefonódás miatt az egyház a politikai hatalom, sőt az állam kiszolgálójává válik. Ugyanakkor elítéli azt is, amikor az állam a keresztény értékek álcája mögé rejtőzve próbálja leplezni saját bűneit. Ebből talán a magyar katolikus egyház és a jelenlegi politikai vezetés is levonhatná a szükséges tanulságokat.
Úgy vélem, hogy a sokféle kérdőjel ellenére mégis van alapunk a bizakodásra és a reményre: a bíborosi konklávé a Sixtus-kápolnában bölcs döntést hozott.
Teheránban egyre inkább elterjedt az a vélekedés, hogy bár a centrifugák megsérültek, a dúsított urán már nem található Fordóban, hiszen azt korábban elszállították. Hogy ez igaz-e vagy sem, Washingtonban sem tudják pontosan. A titkosszolgálat kétségekkel küzd, míg Trump magabiztosan állítja a dolgokat. Az izraeli-iráni tűzszünetet sikerült tető alá hozniuk, miközben Amerika úgy viselkedik, mintha nem lenne semmi köze az eseményekhez.
Mi a helyzet Magyarországgal? Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 2017-ben Teheránba látogatott, ahol aláírta a magyar-iráni atommegállapodást. A dokumentum részletei azonban azóta is titokban maradtak, mivel az illetékesek még nem osztották meg a nyilvánossággal. Az viszont tény, hogy amikor Oláh Lajos, a DK képviselője tavaly érdeklődött a megállapodásról, az Energiaügyi Minisztérium válasza az volt, hogy a megállapodásban foglaltakból eddig semmi sem valósult meg. Igazán figyelemre méltó diplomáciai teljesítmény! Ugyanakkor ez még mindig kedvezőbb helyzet, mint amikor a 2005-2013 között hivatalban lévő iráni elnök, Mahmud Ahmadinezsád másodszor is rendőri kísérettel látogat Budapestre, még ha ezt állítólag titkos izraeli-iráni tárgyalások előkészítése is indokolja. Talán jobb lenne ebből az egészből kimaradni, mint ahogyan 2003-ban is szerencsésen megúsztuk, hogy nem rajtunk csattant az ostor – de más országok sajnos nem voltak ilyen szerencsések.
"Az úzvölgyi magyar katonák (lehetett köztük román nemzetiségű is) sírjait meggyalázó, az erdélyi magyarok ellen gyűlöletet szító George Simion államelnökké választásának az esélye tényleg félreverte az erdélyi és partiumi magyar harangokat. Az RMDSZ egyértelműen kiállt a Nyugat mellett elkötelezett, liberális felfogású Nicușor Dan elnökjelölt mellett, és a hatalmas veszélyt megértve az erdélyi magyarság nagy tömegben szavazott rá, figyelmen kívül hagyva Orbán miniszterelnök egyértelmű kívánságát. Még csak nem is mondták "a kisebbik rossz" -nak. Meg is lett az eredmény: egy magyar miniszterelnök-helyettes és három magyar miniszter az új román kormányban.
Természetesen Dan győzelme nem jöhetett volna létre anélkül, hogy a román szavazók jelentős többsége támogatta volna őt. Az emberek rájöttek, hogy egy Simion-Georgescu páros, az AUR győzelme komoly elfordulást jelentett volna a NATO-tól, amely Románia területi integritását biztosítja, valamint az Európai Uniótól, amely lehetőséget ad a külföldi munkavállalásra és a jólét megteremtésére. Ezen felül pedig azt is kockáztatták volna, hogy elveszítik azt a nemzetközi súlyt, amelyet Románia az utóbbi másfél évszázadban, különösen az utolsó öt esztendőben, ügyes politikai lépésekkel kiérdemelt. A mérleg másik serpenyőjében Románia - a több mint egymilliós magyar közösségével - stabilan a levegőben tartózkodik, míg Magyarország lent, a gödör mélyén helyezkedik el. Az Európai Unió értékeinek tiszteletben tartásával e két ország, a libikóka billegésének véget vetve, történelmük során először, szomszédokként, riválisok helyett valódi szövetségesekké válhatnak.
