Közel ötszáz ember szenvedett ételmérgezést Budapesten – a hatóságok újabb friss információkat osztottak meg az esettel kapcsolatban.


Most akkor mi a helyzet a Messengerrel? Íme a válasz, amire a felhasználóknak érdemes felkészülniük!

Mint azt a Blikk is megírta, több XIII. kerületi intézmény is érintett az ételmérgezés ügyében. A kerületi önkormányzat közleményben erősítette meg, hogy péntek reggel több óvodába és iskolába járó gyerek szülőjétől érkezett jelzés hányással és hasmenéssel járó megbetegedéssel kapcsolatban. A betegeket a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet fogadta. Eddig már 47 gyerek szorult a kórház ellátására. Információink szerint több 13. kerületi oktatási intézmény is érintett. Az ügyben megszólalt a kerületi önkormányzat is.

"Az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelően az intézményvezető haladéktalanul értesítette a Kormányhivatal V. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztályát, a NÉBIH-et, valamint az érintett főzőkonyhát. A tegnapi napi étkezés ételmintáit kivizsgálásra átadtuk" - írták az intézmény Facebook-oldalán.

Az ebéd elfogyasztását követően eddig összesen 470 fő jelezte panaszait hányás és hasmenés miatt. Ebből 47 gyermek kórházi kezelésre szorult. A hatóságok kiemelt figyelmet fordítanak az esetre; a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) már megkezdte a kivizsgálást. Ezt a tájékoztatót közösen adta ki az NNGYK, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Budapest Főváros Kormányhivatala és a Pest Vármegyei Kormányhivatal.

A legfrissebb fejlemények szerint Budapest Főváros Kormányhivatala illetékes népegészségügyi hatósága járványügyi vizsgálatot indított. Eközben a Pest Vármegyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei felfüggesztették az érintett főzőkonyha működését. A mintavételek elvégzése után azonnali fertőtlenítőszeres nagytakarítást rendeltek el, hogy biztosítsák a biztonságos környezetet. A minták elemzése a Nébih laboratóriumában kiemelt prioritást élvez, és soron kívül történik - olvasható a kiadott közleményben.

Ahogyan azt említették, a hatósági ellenőrzés átfogóan érinti az ételkészítési folyamatok technológiáját, a kész ételek tárolásának és szállításának módszereit, valamint a műszaki és személyi higiéniai normák betartását is.

A hatóság azt ígérte, hogy a vizsgálat befejezése után alaposabb tájékoztatást nyújt.

Related posts