Különleges és emlékezetes eseménysorozat valósul meg Nagyenyeden a 28. Inter-Art Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor keretében.


Két héten keresztül, augusztus 10. és 23. között Nagyenyed a nemzetközi művészvilág fókuszába került. Az alkotótáborban 11 ország 24 művésze vett részt, a kiállításokon pedig körülbelül százhetven alkotó munkáját állították ki. Gyulafehérváron a modern festészet legnagyobb alakjainak - köztük Dali és Picasso - alkotásait is megcsodálhatta a közönség.

A tábor hivatalos megnyitóját augusztus 11-én, hétfőn tartották Nagyenyed polgármestere, Dragoș Ionuț Crișan és Fülöp Szabolcs Simon alpolgármester jelenlétében. Az egybegyűlteket Ioan Hădărig, az Inter-Art Alapítvány művészeti igazgatója, valamint a tábor vezetője, Balog István, az Inter-Art Alapítvány elnöke üdvözölte.

Idén is több visszajáró résztvevője volt az alkotótábornak, de természetesen új arcok is felbukkantak. Festészet szekcióban jelen volt Oriola Kureta Semenescu (Albánia), Dimitar Velichkov Ivanov (Bulgária), Richard Dethlefsen (Dánia), Inga Shalvashvili, Nino Khvadagiani (Grúzia), Iwa Kruczkowska Krol (Lengyelország), Han-Wen Cheng (Tajvan), Müberra Bülbül (Törökország), Patricia Goodrich (AEÁ), Tar Béla, Denis Nanciu, Ecaterina Neagu, Elena Cristea, Ferodin Iaia, Lacme Ifrim, Nevena Mirea, Sarah Raluca Miulescu, Ștefan Doru Moscu, Balog Zoltán (Románia). A grafika tagozatot a kanadai Susie Veroff, az eritreai Biniam Afwerki Asrat és a hazai Rus Postumia képviselte, a szobrászatot pedig két romániai művész, Gheorghe Munteanu és Balog István.

Ugyanebben az időszakban zajlott a Future Earth című Nemzetközi Mail Art kiállítás megnyitója is, ahol 28 különböző országból 90 tehetséges művész alkotásai kerültek bemutatásra.

A tábor programja fontos képzőművészeti kiállításokat tartalmazott. A legkiemelkedőbb eseményt a gyulafehérvári Egyesülés Múzeumában tartották, ahol az ország egyik legismertebb műgyűjtője, George Șerban ügyvéd jóvoltából, aki közszemlére állította gyűjteménye értékes darabjait, olyan huszadik századi nagymesterek munkáját láthatta a közönség, mint Georges Braque, Marc Chagall, Salvador Dali, Giorgio de Chirico, Max Ernst, Hans Hartung, René Magritte, Wassily Kandinsky, Henri Matisse, André Masson, Pablo Picasso, Henry Moore, Victor Vasarely, Man Ray és Ossip Zadkine. Az ingyenes tárlat novemberig várja az érdeklődőket, az egyik kiállított Dali-alkotást a látogatók közül fogják kisorsolni.

Szintén az Egyesülés Múzeuma adott otthont két másik értékes kiállításnak, a ZuZu Caratanase (Románia) Reveritus sum, illetve az Iwa Kruczkowska Krol (Lengyelország) és Han-Wen Cheng (Tajván) alkotópáros tárlatának.

A varázslatos atmoszférájú nagyenyedi Inter-Art Galéria a tábor időszakában lenyűgöző kiállítások színhelyévé vált. Az Interkontinentális Kisgrafikai Biennálé megnyitóján 78 művész 29 különböző országból, négy kontinens képviseletében mutatta be egyedülálló művészeti alkotásait, ezzel teremtve különleges közösségi élményt. A zsűri, melyben a kanadai Susie Veroff (elnök), a japán Gen Morimoto, az új-zélandi Kim Lowe, az etióp Tamerat Siltan és a német Viktor Anghius Locker foglalt helyet, a következő díjakat ítélte oda: a fődíjat Majka Dokudowicz (Lengyelország) nyerte el, míg az Inter-Art-díjat Mersiha Merdzanovic-Memic (Bosznia-Hercegovina) kapta. Az 1. díjat Robert Jancovic (Szlovákia), a 2. díjat Ekaterina Dobrynina (Oroszország), a 3. díjat pedig Ioannis Anastasiou (Görögország) érdemelte ki. Ezen kívül külön elismerésekben részesült Jeanette Geissler (Németország), Vladimir Zuev (Oroszország) és Szvetlana Rjabova (Oroszország) is.

Az Inter-Art Galéria talán legegzotikusabb művészeti kiállítása a Kelet-Afrika lelke volt, amelyben Tamerat Siltan (Etiópia), Birhanu Manaye (Etiópia) és Biniam Afwerki (Eritrea) egyéni meglátásain keresztül körvonalazódott a távoli kontinens sajátos arca.

A tábor ideje alatt, a hosszú évek során kialakult hagyományoknak megfelelően, szimpóziumokat tartottak, ahol az alkotók bemutathatták saját országuk kultúráját vagy művészi törekvéseiket. A Bethlen Gábor Kollégium adott otthont az Inter-Art Night folkestnek, ahol főként Fehér megye zenészei léptek fel – ez a program már tíz éve a tábor szerves részét képezi. Emellett a neves intézmény helyszínéül szolgált egy másik régóta várt eseménynek is: a gyulafehérvári Skepsis Csoport színielőadásának, amelyen Lauri Wylie Évforduló című művét Ludmila és Viorel Cioflică állította színpadra, Viorel rendezésében. Továbbá, a kéthetes tábor emlékezetessé tételében hozzájárult a nagyenyedi természetrajzi múzeum felfedezése, valamint a Segesvárra és Torockóra tett kirándulások, amelyek felejthetetlen élményeket nyújtottak a résztvevők számára.

Az alkotótábor záró kiállításán ismét színnel, formával és vízióval elevenedtek meg az Inter-Art Galéria boltíves kőtermei. Az estet Ioan Hădărig, az Inter-Art Alapítvány művészeti vezetője nyitotta meg, aki elmondta: a kiállítás a világ minden tájáról érkező művészek által megosztott alkotás szellemét gyűjti össze, akik napok óta a képzelet élő műhelyévé varázsolták Nagyenyedet. Beszédében utalt a tábor fontosabb eseményeire, hangsúlyozva a kulturális partnerségek szerepét.

Gabriel Rustoiu, az Egyesülés Múzeum igazgatója Gyulafehérváron, hangsúlyozta, hogy már tizenkilenc éve tart a gyümölcsöző együttműködés az Inter-Art Alapítvány és az általa vezetett intézmény között. Kiemelte, hogy számára nagy megtiszteltetés részt venni a tábor zárókiállításán, és aktívan hozzájárulni Fehér megye legnagyobb művészeti eseményéhez.

Az eseményen részt vett Ciprian Sabău, a nagyenyedi börtön aligazgatója, aki izgalmas részleteket osztott meg a közöttük és az alapítvány között kialakult különleges együttműködésről. E kapcsolat eredményeként olyan innovatív projektek valósultak meg, mint a nemrégiben megrendezett Prison Art International Artcamp, ahol művészek és fogvatartottak közösen alkottak. "A művészet mindenki életére pozitív hatást gyakorol, és a mi tevékenységünket is gazdagítja" – nyilatkozta az aligazgató, hangsúlyozva a kreatív kifejezés fontosságát a börtönfalakon belül.

Anca Sas, a kiállítás kurátora, részletesen kifejtette, milyen szempontok mentén választotta ki azokat a műveket, amelyeket a nagyközönség elé tárt. "A kiállítás valójában a tábor során lezajlott alkotói folyamatok szimulálását célozza," mondta, hangsúlyozva, hogy a két hét alatt a művészek kölcsönhatásba léptek egymással, ami különleges összhangot teremtett a táborban született művek között. Ebből adódóan a kiállított alkotásokban felfedezhető egy közös vonás, amely a közös élmények és inspirációk tükröződése.

Balog István, az Inter-Art Alapítvány elnöke kiemelte, hogy az idei tábor különösen sikeresre sikeredett. Ennek oka nemcsak a kiemelkedő események sokasága, hanem a résztvevő művészek tehetsége és összetartó csapata is, akik együtt egy igazán inspiráló légkört teremtettek.

"Festmények, grafikai művek és szobrok sorakoznak egymás mellett – a kultúrák közötti párbeszéd nyomai, a belső világok tükrei, a vászonra, papírra és kőre rögzített történetek darabkái. Minden egyes alkotás nem csupán az egyéniség kifejezésmódja, hanem az itt létrejött kollektív rezgés egy szelete is, ezen a különleges találkozóhelyen" – fogalmazott Balog István, majd hozzátette, hogy az Inter-Art Alapítvány idén ünnepli harmincadik évfordulóját. E három évtized a kultúrák közötti hidak építésének szentelt időszak volt, és most elérkezett az a fontos pillanat, amikor el kell dönteniük: új irányokat keresnek, vagy visszatérnek a kezdetek koncepciójához.

A felszólalásokat követően minden résztvevő alkotót és partnerintézményt kitüntettek, emellett külön elismerésben részesült Lőrincz Zoltán, a nagyenyedi fotóművész, aki már a kezdetektől fogva dokumentálta az alkotótábor eseményeit. Az alapítvány úgy döntött, hogy tiszteletbeli tagjává választja őt, kifejezve ezzel megbecsülését és elismerését munkássága iránt.

Az alkotótábor sikerének kulcsa egy jól megszervezett és évtizedek óta működő kapcsolatrendszerben rejlik. Ebben a hálózatban az Inter-Art Alapítvány mellett fontos szerepet játszik a Nagyenyedi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának kulturális osztálya, a Liviu Rebreanu Multikulturális Központ, valamint a Román Kulturális Intézettel való együttműködés. Ezen kívül a Fehér Megyei Tanács, a gyulafehérvári Egyesülés Múzeuma és a Skepsis Csoport is hozzájárul a rendezvény sikeréhez. Az esemény támogatói között megtalálható a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Dr. Szász Pál Egyesület is. Nem utolsósorban, az RMDSZ társfinanszírozása is jelentős mértékben hozzájárult a tábor megvalósításához.

Related posts