Bár a rókák rendkívül bájosak, a veszettség mellett sajnos még egy másik, akár életveszélyes kórt is közvetíthetnek.
Már látszik, mit lépett a természet arra, hogy az ember védeni kezdte a vörös rókát a veszettségtől: az elszaporodott, falut, várost belakó, szerethető ragadozók élősködőjét, az echinococcus multilocularis nevű férget eddig ötven magyar emberben mutatták ki. A halálos betegség tizenöt évig is lappanghat tünetmentesen.
"A rókamenhelyen reggel bementem tápot hozni a birkáknak - és hopp, egy pocok szaladt a zsákoknál át. Hozzá is értem, de jól van az úgy, hadd teleljen. Persze, nagy kárt nem fog okozni, és amíg a rókáim csak vakaródznak (...) még ellesz jó darabig" - ez egy bejegyzés november 20-áról a Rókales nevű Facebook-oldalon. A hozzászólásokból kiderül, kiben milyen kép él a természetről. "Hagyják felfejlődni a pocokállományt, taktikáznak"; "tartalékolnak a rókák, fagyasztójuk nincs, élő pocok nem romlik meg". A másik oldal: "fáznak ők is, keresik a meleget"; "már nagyon vártam egy minimális empátiát a pockokkal is"; "imádom az összes fotód, videót, kommentet, képeket... nagy követőd Angliából, ahol a rókák az emberek barátai"; "élni és élni hagyni"; "rókáid is tudják, hogy senkit nem bántunk".
A Rókales 150 ezer követővel rendelkezik, és vannak ennél nagyobb látogatottságú, állatvédelemmel foglalkozó oldalak is. Tavaly ősszel, amikor a hidegfront miatt eléheztek, kihűltek a vándorútra készülő fecskék, rengeteg önzetlen és találékony ember fogott össze a mentésük érdekében.
Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány harminc hónapon át figyelte a közösségi médiát. Négymillió interakciót vizsgálva arra jutott a kutatás, hogy
Az állatvédelem kérdése az oktatás és az egészségügy után a harmadik legfontosabb téma, amely nem csupán figyelmet érdemel, hanem mély érzelmeket is kivált. Az állatok jóléte iránti elkötelezettség egyre nagyobb társadalmi tudatosságot generál, hiszen az emberek kapcsolata a hozzánk legközelebb álló élőlényekkel alapvetően meghatározza kultúránkat és értékrendünket.
Vetter Szilvia, az alapítvány kuratóriumi elnöke és az állatvédelmi központ tudományos munkatársa a legutóbbi Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) november 21-i ismeretterjesztő konferenciáján osztotta meg gondolatait. Elmondta, hogy Magyarországon a háztartások körében a társállatok aránya folyamatosan növekszik: míg korábban minden harmadik háztartásban volt háziállat, a koronavírus-járvány hatására ez az arány 50 százalékra emelkedett, 2023-ra pedig már 56 százalékra nőtt. A legutóbbi időszakban soha nem tapasztalt mértékben ivartalanították a kutyákat és macskákat, és számos illegális szaporítótelepet sikerült felszámolni. A hatóságok és civil szervezetek közötti együttműködésnek köszönhetően egyre nagyobb társadalmi igény mutatkozik arra, hogy csökkentsük az élőlények szenvedését minden területen, ami biztató jele a változásnak az állatvédelem terén.
Az OMVK rendezvényén nem hangzott el a Rókales neve, viszont az előadások a vörös róka (Vulpes vulpes) és az ember együttélésének problémáit tárták fel.
A svájci bicska egy igazi sokoldalú eszköz, amely nemcsak praktikus, hanem egyfajta ikonja is a találékonyságnak és a minőségnek. Ez a kompakt szerszám számos funkciót egyesít, így bármilyen helyzetben hasznos társunkká válhat. Legyen szó a természetben való kalandozásról, egy váratlan helyzet megoldásáról vagy egyszerűen csak a mindennapi élet megkönnyítéséről, a svájci bicska mindig készen áll a kihívásokra. A precíz kivitelezés és a tartósság garantálja, hogy hosszú éveken át megbízható segítőtársunk legyen, miközben a dizájnja is szemet gyönyörködtető. Nem csoda, hogy a svájci bicska a kalandorok és a barkácsolók kedvence, hiszen egy kis zsebben elférő szerszámként rengeteg lehetőséget rejt magában.
A legnagyobb kihívás, hogy az ember és a természet közötti együttélésből eltűnt a félelem, nem csupán a ragadozók, hanem az emberek részéről is – hívta fel a figyelmet Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője. A rókát, amelyet sokan félreértett "jóskapistaként" emlegetnek, valójában a kutyafélék családjába tartozik, de életmódja és szokásai inkább a macskafélékre emlékeztetnek.
Az ember, aki saját sajátos nézőpontjával ruházza fel az állatokat, a rókát is kétféleképpen szemléli, ami a nyugati és keleti kultúrákban, valamint mitológiákban is megfigyelhető. Az ökológiai szerepét nem vizsgálják olyan alaposan, mint más, talán kevésbé figyelemre méltó állatokét, emiatt sok hiedelem alakult ki róla a tudományos diskurzusban is. Csányi Sándor szavaival élve: ha a szürke farkas egy kalapács, akkor a róka egy svájci bicska. Ez az állat hosszú ideje él az ember közvetlen közelében, és az utóbbi 40-50 évben igazán elkezdte benépesíteni a városi ökoszisztémát. Eredetileg kisrágcsálókat, például pockokat és nyulakat fogyaszt, de időnként patkányra is vadászik. Emellett dögevőként is megállja a helyét, és egy kutatás szerint képes átváltani a néhány napos őzgidákra, ha az élelemforrások, például a pocok, kevésbé elérhetőek. Bár egy-egy példány szelídíthető, ez csupán az egyed viselkedésének változását jelenti, amely nem öröklődik a következő generációkra.
