A globális megállapodások láncolata formálhatja az EU-s források elosztási módját.
Az Európai Unió közös agrárpolitikája (KAP) a blokk egyik legrégebbi és legvitatottabb kezdeményezése. Hat évtized alatt a KAP egy összetett támogatási, vám- és szabályozási rendszerré nőtte ki magát, amely jelenleg még az uniós költségvetés mintegy harmadát emészti fel, ez azonban két év múlva nagyot változhat.
Bár sokan kritizálják a költségeit és a hatékonysági kihívásait, a helyzet ennél sokkal komplexebb: globális szinten az uniós agrár- és élelmiszeripar egy viszonylag sikeres példának számít - fogalmazott a CEPS elemzője.
Az unió agri-food szektora éves szinten mintegy 60 milliárd eurós kereskedelmi többlettel gazdagítja az EU-t, ami nagyjából megfelel annak, amennyibe maga a KAP kerül évente a közös költségvetésnek.
Ezt úgy valósítja meg, hogy a szektor folyamatosan újabb és újabb komoly kihívásokkal kell, hogy szembenézzen.
Az éghajlati változások, az amerikai minimális exporttarifák növekedése, valamint a fiatalabb generációk részvételének hiánya mind komoly kihívásokat jelentenek a szektor számára. E tényezők következtében a jövő alakulása szorosan összefonódik a közvetlen támogatások rendszerének fejlődésével. Mindez kulcsfontosságú lesz a fenntarthatóság és a versenyképesség szempontjából.
Ezen változtathat elméletben, ha az eddig tisztán földalapú támogatásokat egy jóval arányosabb rendszerben osztanák el, ezzel ösztönözve a gazdákat az eddig kényszer híján szükségtelennek hitt versenyképességi fejlesztések elvégzésére.
Az Európai Unió agrárkereskedelmi eredményei magukért beszélnek: jelenleg az unió a világ legnagyobb sertésexportálója, és a termelés terén is a második helyen áll, csupán Kína mögött, amely nagyrészt saját piacának ellátására fókuszál.
A CEPS szerint az, hogy az EU ennek ellenére is képes tartós kereskedelmi többletet felmutatni, még a kínai protekcionista intézkedések mellett is, jól mutatja a szektor ellenállóképességét és globális versenyképességét. A siker ugyanakkor nem mentes az ellentmondásoktól: a kritikusok szerint a magas vámok és a nem tarifális akadályok torzítják a világkereskedelmet, és hátrányos helyzetbe hozzák a fejlődő országokat.
A globális élelmiszeripari export – a hústermékektől és tejtermékektől kezdve a feldolgozott élelmiszerekig – figyelemre méltó mértékben fejlődik, még a 14,8%-os átlagos vámterhek tükrében is. Érdekes megjegyezni, hogy ez a szám szorosan összefonódik az Egyesült Államokkal kötött 15%-os vámplafonnal, amely figyelembe véve Észak-Amerika jelentős fogyasztói bázisát, nem elhanyagolható tényező. Jelenleg korai lenne végzetes következményekkel számolni az amerikai piacon, hiszen a helyzet dinamikus és folyamatosan változik.
A Farm Europe szeptemberi elemzése alapján elkerülhetetlen, hogy a jövőben, akár a fogyasztás csökkenése, akár az árrés szűkülése következtében, a realizálható nyereség csökkenésére számítsunk.
Mindez persze jelenleg csak korlátozott mértékben érinti a magyar gazdákat, hiszen az USA irányába eladott élelmiszer és mezőgazdasági termékek összértéke a Trading Economics számai szerint mindössze 650 millió dollár (215 milliárd forint) körül mozog, amely kevesebb mint 10%-a az amúgy is relatíve csekélynek mondható USA-ba irányuló exportunknak.
Ez a kereskedelmi színtér továbbra is izgalmas fejleményeket tartogathat Európa számára, hiszen a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) legújabb döntése alapján az Egyesült Államok jogellenesen lépett fel, amikor büntetővámokat alkalmazott a Spanyolországból származó nyers olívaolajra.
Ezt kifejezetten azzal indokolta, hogy az ottani gazdák KAP-támogatása versenyjogi szempontból hátrányos helyzetbe hozta a spanyol termelőket, lehetőséget biztosítva ezzel számukra a versenyelőny megszerzésére.
Ez a precedens értékű döntés, az amerikai 15%-os vámplafonnal együtt egy komoly garanciát jelenthet arra, hogy az USA irányába az utóbbiaknál jóval kiszámíthatóbb ciklusba lép az agrárszektor. Az észak-amerikai stabilizálódás mellett azonban érdekesebbek lehetnek a frissen megnyíló lehetőségek.
Von der Leyen már Trump tavaly novemberi újraválasztását követően folyamatosan bejárja a globális Dél országait, hogy új lehetőségeket találjon az európai exportőrök számára. Habár a belső piac reformja talán hatékonyabb megoldás lenne az Egyesült Államokra irányuló uniós exportfüggőség csökkentésére, a jelenleg folyamatban lévő kereskedelmi megállapodások jelentős lehetőségeket kínálhatnak az európai gazdák számára.
Bár a Mercosur-országok, Mexikó és India jelentős mezőgazdasági termelőknek számítanak, ami miatt az európai piacon működő szereplők jogos aggodalommal tekintenek a velük kötött szabadkereskedelmi megállapodásokra, a CEPS hangsúlyozza, hogy ezek a partnerségek hosszú távon inkább az EU piaci részesedésének növekedését segíthetik elő, semmint hogy csökkentenék azt.
az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás kritikái gyakran arra figyelmeztetnek, hogy a brazil húsipar termékei túltelítik az európai piacot. Azonban ha alaposabban megvizsgáljuk a megállapodás tervezetét, világossá válik, hogy
A behozatali mennyiség egy 99 000 tonnás kvótához lenne kapcsolva, amelyhez 7,5 százalékos vámtétel vonatkozik. Ezt a vámtételt négyéves időtartam alatt, fokozatosan fogják bevezetni. Ez a mennyiség az uniós marhahústermelés körülbelül 1,5 százalékát teszi ki.
A sertéshús tekintetében egy még alacsonyabb, mindössze 25 000 tonnás kvóta lenne érvényben.
Emellett a Mercosur-országokból érkező termékekre változatlanul alkalmaznák az EU élelmiszerbiztonsági és növény-egészségügyi (SPS) előírásait és ellenőrzéseit. Korábban hasonló félelmek jelentek meg a kanadai CETA-megállapodás kapcsán 2017-18-ban, azonban
a megállapodás életbe lépése óta az EU agrárexportja csak növekedett ez irányban.
Hasonlóan alakult az EU és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodás (EPA) is, amelynek következtében az export jelentős növekedésnek indult a vámok csökkentése révén. Különösen a sertéshús, a bor és a marhahús esetében figyelhető meg ez a kedvező tendencia.
Amennyiben minden a tervek szerint alakul, a Mercosur-megállapodás ratifikációja a tagállamok részéről a következő év első felében várható. Ezt követően Mexikó is csatlakozna a folyamathoz, míg Indiával kapcsolatban idénra tervezik a partnerségi viszony részleteinek véglegesítését. Fontos azonban megjegyezni, hogy az országok hozzáállása az orosz olajexportról való leválás kérdésében jelentős hatással bírhat a folyamatra. Mindazonáltal mindkét fél elkötelezettnek tűnik a megoldás iránt, és a keretek pontos meghatározása után, jövőre akár az uniós tagállami vezetők elé is kerülhet a téma.
Ezek a piacok, főként az indiai és a dél-amerikai régiók tekintetében, meglehetősen védettek voltak, ezért nem meglepő, hogy a magyar export e területekre kifejezetten korlátozott.
Bár a kevésbé felfedezett utak miatt nehéz megítélni, hogy Magyarország számára mennyi lehetőség rejlik még, a szabadkereskedelmi partnerségek egyértelműen hatással lehetnek az európai árak csökkenésére is. Az EU, a Mercosur-megállapodás tapasztalataira építve, rendkívül óvatosan és lépésről lépésre közelíti meg az említett országok termékeinek belső piacra való beengedését.
Innentől azonban az unió döntéshelyzetbe kerül, hogy a KAP-támogatásokat milyen irányba orientálja. Inkább egy protekcionista, a helyi szereplők fenntartására fókuszáló utat választ, vagy a megnyíló kereskedelmi folyosók nyomán egy olyan irányba mozdul, amely a fejlesztéseket és a versenyképességet ösztönzi, magas hozzáadott értékű termékek előállítására, amik a világpiac minden szegletében kelendőek tudnak maradni.
Jelenleg egyértelműen a közvetlen kifizetések jelentik a KAP gerincét. A 2003-as reform óta a támogatásokat elválasztották a konkrét termeléstől, hogy inkább a jövedelmi stabilitást és a vidéki megélhetést segítsék. Támogatói szerint ezek nélkül sok gazdaság - különösen a kis- és középméretűek - nem tudna fennmaradni a világpiaci árak ingadozása és a természeti kockázatok, például aszály vagy kártevők okozta profitkiesések miatt.
A rendszer azonban korántsem mentes a hiányosságoktól. Az egyik legnagyobb kifogás, hogy a támogatások elosztása rendkívül aránytalan.
a gazdaságok kevesebb mint 20 százaléka kapja a kifizetések több mint 80 százalékát,
A nagyüzemek és földbirtokosok jelentős előnyökhöz jutnak, míg a kistermelők gyakran súlyos gazdasági kihívásokkal küzdenek.
A közvetlen kifizetések ugyanakkor nem feltétlenül erősítik a versenyképességet. Míg pénzügyi védőhálóként funkcionálnak, nem serkentik az innovációt vagy a hatékonyság javítását, különösen az újabb tagállamokban, ahol a termelékenységi mutatók továbbra is elmaradnak a nyugat-európai átlagtól.
A hektáralapú támogatás ugyanakkor egyáltalán nem kényszerít szerkezeti alkalmazkodásra, így akár fékezheti is a modernizációt. Ráadásul a rendszer merev: nem alkalmazkodik a piaci ciklusokhoz, mint például az amerikai ellentételező támogatási modellek, ezért válságidőszakokban nem tud valódi "ütközéscsillapítóként" működni.
Ha a Bizottság szakértői alaposan és szigorúan végzik munkájukat, a nemzeti borítékok jelentős mértékben hozzájárulhatnak a KAP-támogatások versenyképességének javításához. Emellett érdemes megemlíteni, hogy a 2028-2034 közötti időszakra vonatkozó közös pénzügyi keret (MFF) új megközelítése prioritásként kezeli a rugalmasságot, lehetővé téve az uniós költségvetés számára, hogy a felmerülő válságokkal hatékonyabban és gyorsabban tudjon megbirkózni.
Ezeken túl a környezetvédelmi szempontok sem festenek kedvező képet. Bár a közelmúltbeli reformok igyekeztek "zöldebbé" tenni az agrárpolitikát, a közvetlen támogatások többsége továbbra is a hagyományos gazdálkodást erősíti. Ezek olyan rendszereket-módszereket tartanak életben, amelyek magas üvegházhatású gázkibocsátással és biodiverzitás-vesztéssel járnak, miközben az ökológiai vagy fenntartható gazdálkodás aránya elmarad az ideálistól.
Fontos szempont, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) magas védővámjai és exporttámogatásai már évtizedek óta gátat szabnak a WTO-tárgyalásoknak. Noha ezek a mechanizmusok segítik megóvni az európai termelőket, a fogyasztók számára drágítják az élelmiszereket, és eddig gyakorlatilag kizárták a fejlődő országok termelőit az európai piacról.
Közben az európai tájban a regionális eltérések egyre inkább kiéleződnek. A nyugat-európai, gépesített és nagyüzemi gazdaságok lényegesen több közvetlen támogatásban részesülnek, mint a kelet-közép-európai kisbirtokos gazdák, akik gyakran hátrányos helyzetben vannak.
Ez a különbség nemcsak gazdasági egyenlőtlenséget növel, hanem politikai feszültségeket is gerjeszt a vidéki térségekben, erősítve az EU-ellenes hangokat. Az esetleges bővítés - különösen Ukrajna csatlakozása - tovább bonyolítaná a helyzetet, hiszen az ország hatalmas, rendkívül termékeny mezőgazdasági területei felboríthatják a piacot, és újabb forráselosztási vitákat indíthatnának el.
Ezeket a tényezőket figyelembe véve egyre többen úgy érzik, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) nem csupán finomhangolásra, hanem alapvető szemléletváltásra is szüksége van. A jelenlegi keretrendszer, amely a jövedelemtámogatásokra és a piaci védelemre fókuszál, egyre inkább eltávolodik az Európai Unió átfogó célkitűzéseitől, mint a fenntarthatóság, innováció és globális versenyképesség. Ennek ellenére az Európai Parlament továbbra is ragaszkodik a hagyományos megközelítésekhez.
Teszik ezt különösen a Néppárt (EPP) képviselői, akik ebben egy elég éles kritikát képviselnek von der Leyen bizottságával szemben. Bár az általuk delegált jelentéstevő, Sigfried Muresan elismeri, hogy reformra szorul a KAP, az EP nem igazán szeretne lemondani arról a jogáról, hogy a források megítélése előtt is beleszólhassanak azok eloszlásába.
Mindez a jelentős MFF diskurzus során dőlhet el, amelynek következő fontos mérföldköve a jövő héten esedékes parlamenti vitafórum lesz. Itt nem zárható ki, hogy a von der Leyent támogató pártok egyszerűen elutasítják a Bizottság javaslatát. Ennek következményeként a javaslat újra a tervezőasztalhoz kerülhet, lehetőséget adva arra, hogy további strukturális módosításokat eszközöljenek a kritikusok megnyugtatása érdekében.
Az MFF-ről folytatott tárgyalások, ahogy az lenni szokott, természetesen az utolsó percig elhúzódnak, jelen esetben egészen 2027 végéig. Ugyanakkor minden résztvevő számára egyértelművé kell válnia, hogy a jelentős geopolitikai átalakulásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Ebbe nem csak világkereskedelem potenciális áttagozódása számít, hanem az orosz háborús tevékenység által gerjesztett stratégiai kényszerek is, amelyek miatt
Az Európai Uniónak alaposan fel kellett mérnie és újraértelmeznie a prioritásait.
Az MFF keretein belül elérhető támogatások jelenlegi struktúrájának fenntartása csak akkor indokolt, ha a tagállamok hajlandóak a hozzájárulásuk növelésére. Jelenleg azonban a nettó befizetők oldaláról a hajlandóság meglehetősen alacsony, ami arra ösztönözheti a gazdákat, hogy felkészüljenek arra, hogy esetleg kevesebb támogatásban részesülnek. Ezért a fennmaradásuk biztosítása érdekében különösen fontos lehet a hatékonyság növelésére fókuszálniuk.
