Ferenc pápa utolsó szavai Húsvét előestéjén a Vatikánban így hangzottak: „Örömmel üdvözöllek benneteket!” - számolt be róla a Vatican News.

Nagyszombat estéjén, a húsvéti vigília szertartásának előestéjén a Vatikánban, a Szent Márta-ház és a Szent Péter bazilika között egy váratlan, szinte isteni pillanatban egy magyar csoport találkozott Ferenc pápával. Alig két nappal azelőtt, hogy visszatért volna az Atyai Házba, a Szentatya ismét magyarul szólalt meg, köszöntve a kis társaságot, és ezzel minden magyart a világ minden táján: Isten hozott benneteket!

Villáminterjú Lantos Krisztinával, a Római Magyar Akadémia igazgatójával Ma egy különleges beszélgetésre invitáltuk Lantos Krisztinát, a Római Magyar Akadémia igazgatóját. Krisztina a kulturális kapcsolatok és a tudományos együttműködések terén végzett kiemelkedő munkájával vált ismertté. Érdekes gondolatokat osztott meg velünk az akadémia szerepéről, a római magyar közösségről és az ottani kulturális életről. **Kérdés:** Milyen kihívásokkal néz szembe az Akadémia a mai világban? **Lantos Krisztina:** Az akadémiai élet folyamatosan változik, és a legnagyobb kihívás talán a digitalizáció és a globális kapcsolatok fenntartása. Fontos, hogy lépést tartsunk a modern technológiákkal, miközben megőrizzük hagyományainkat és értékeinket. **Kérdés:** Milyen programokat terveznek a közeljövőben? **Lantos Krisztina:** Számos izgalmas programot tervezünk, amelyek célja a magyar kultúra népszerűsítése és a tudományos diskurzus elősegítése. Különös figyelmet fordítunk a fiatal tehetségekre, hiszen ők a jövő kulcsszereplői. **Kérdés:** Mit jelent számodra a római magyar közösség? **Lantos Krisztina:** A római magyar közösség rendkívül gazdag és sokszínű. Számomra ez a közösség a kultúra, a barátság és a támogatás helyszíne. Mindig öröm látni, hogy a magyarok itt is összefognak és közösen dolgoznak a közös célokért. Krisztina szavai inspirálóan hatnak, és jól tükrözik az Akadémia elkötelezettségét a magyar kultúra és tudomány terjesztése iránt Rómában.

Örömmel mutatjuk be stúdiónk kedves vendégét, Lantos Krisztinát, a Római Magyar Akadémia igazgatóját. E mai, Húsvét keddjére tervezett beszélgetésünk középpontjában az Akadémia gazdag története, izgalmas eseményei és jövőbeli elképzelései álltak. Azonban a Gondviselés másként rendelte, hiszen Ferenc pápa halála mindent átírt. A tervezett riport helyett egy különleges találkozásra adódott lehetőségünk. Krisztina, kérlek, oszd meg velünk ennek a rendkívüli pillanatnak a részleteit!

Nagyon különleges Húsvétunk volt, mert arra készültünk, hogy azt méltóképpen ünnepeljük meg és úgy volt, hogy egyedül fogok maradni majd az Akadémián. Egy magyar család látogatott el hozzánk, így velük és Törő András atyával, a Pápai Magyar Intézet rektorával együtt váratlanul megcsináltuk a Hét templom zarándoklatot. Másnap, Nagyszombaton úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Vigíliára, de a magyar összetartás miatt megbeszéltük, hogy találkozunk a Vatikán belső kertjeiben, Tomán Zoltán atyával, az Államtitkárság magyar ügyekért felelős tagjával és két magyar fiatalemberrel. Így aztán Zoltán atyával együtt szerettünk volna belépni a bazilikába. Minthogy mindnyájunkat érdekelt, hogy hogyan van a Szentatya, ezért ezt direkt meg is kérdeztük tőle. Zoltán atya váratlanul azt mondta, hogy "kérdezzétek meg Tőle". Először azt hittük, hogy viccel, s aztán azt mondta, hogy "forduljatok meg, mert ott jön mögöttetek a Szentatya". Ez egy nagyon különleges kegyelmi pillanat volt, mert mi éppen a Szent Márta-ház előtt álltunk, hiszen ott vártunk Zoltán atyára, a Rektor úrral, Vincével és Dömével, a két magyar sráccal, és megfordultunk. Egyébként teljesen kihalt volt a Vatikán, még egy őrt sem láttunk, és egyszerre csak megjelent előttünk a Szentatya, akit a tolókocsijában toltak. Az Imádság kapuján jött ki a bazilikából és tartott hazafelé, az éppen vele szemben levő Szent Márta-házba. Azt mondták azért, mert elpróbálták, hogyan tud feljutni a loggiára a másnapi Urbi et Orbi áldáshoz.

Olyan érzés volt, mintha az idő megfagyott volna körülöttünk. A levegő tele volt némasággal, és mi ott álltunk, várakozva, hogy a Szentatya közelítsen felénk. Egymásra pillantottunk, s felmerült bennünk a gondolat, hogy készítsünk egy fényképet, de végül hálásak voltunk, hogy nem tettük. Ez a pillanat örökre megmaradt az emlékezetünkben, ahogy lépésről lépésre közeledett hozzánk, miközben mi csak vártunk. Ő jött felénk, nem mi kerestük őt. Mindez egy váratlan, hivatalos kötelezettségektől mentes találkozó volt, éppen Nagyszombaton, az esti Vigília-szertartás előtt! A Szentatya a zsebéből cukrot vett elő, és kedvesen odaadta a fiúknak. Zoltán atya elmondta neki, hogy ezek a családok Magyarországról érkeztek, és hogy magyar hívek, akik a szentmisére készülnek. A Szentatya, barátságos mosollyal az arcán, úgy üdvözölt minket: "Isten hozta!" Mindig így köszöntött, amikor személyesen találkoztunk, és más magyaroktól is hallottam, hogy azonnal magyarra váltott, és szívélyesen köszöntött minket. Egy kedves mosollyal intett, és aztán bement a Szent Márta-házba.

Mi csak ott álltunk, egy olyan csodálatos emlékkel, amiről még nem tudtuk, hogy ez egy ilyen örök emlék lesz számunkra, mert aztán két nap múlva "elment tőlünk". Úgyhogy nekünk egy olyan ajándékot adott az utolsó pillanataiban, amitől az egész nagyszombati szertartás más értelmet nyert és egy csodálatos benső nyugalom, várakozás jött el. Úgy hiszem, egy kicsit meg is újultunk a hitünkben, hogy ilyen ajándékot kaptunk.