Fekáliás szennyvíz áramlott a Balaton vizébe - a vízügyi hatóság figyelmeztette a szemesi önkormányzatot, és értesítette a helyi lakosságot.


Egy közeli lakópark medencéjéből indult el a szennyezés, ami a tóba folyik. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azt nyilatkozta, hogy eltávolították a Balatonból a fekáliás szennyvizet, így szerintük már nincs veszély.

Balatonszemes önkormányzata a község hivatalos Facebook-oldalán tájékoztatta a lakosságot és a környéki turistákat, hogy 2025. augusztus 17-én a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság a település környezetében első fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget léptetett életbe.

A Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság elérhetetlen közleményei szerint a 24.hu beszámolója alapján egy súlyos szennyezésről van szó, amely fekáliás víz formájában érkezett a tóba, a felújítás alatt álló csapadékvíz-elvezető rendszeren keresztül. A probléma forrása egy lakópark medencéje, és az épületet üzemeltető cég már elismerte a teljes felelősségét az ügyben.

A helyszínen a Vízügyi Igazgatóság, a katasztrófavédelem és a település képviselői közösen végzik a szennyezés felmérését és a további intézkedéseket. Ezzel egy időben minden érintett hatóság és az önkormányzat is megteszi a szükséges jogi lépéseket a "károkozó cég" ellen, amelyet a városvezetés szerint minden anyagi jellegű felelősség egyedül terhel. A városvezetés közölte, hogy a Tisztifőorvosi Szolgálat ellenőrizte a vízminőséget a területen, és úgy ítélte meg, hogy nem kell elrendelni fürdési tilalmat.

Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy fontos, hogy a lakosság és a fürdőzők fokozott figyelemmel kísérjék a hatóságok tájékoztatását. Kérik, hogy kerüljék a szennyezett vízzel való közvetlen érintkezést, és amennyiben újabb szennyezési esetet vagy vízminőségi problémát észlelnek, azonnal értesítsék az önkormányzatot. A közleményben szerepel, hogy a Balaton vízminőségének megóvása közös felelősség, és az illetékes hatóságok folyamatosan azon dolgoznak, hogy a helyzetet gyorsan és hatékonyan orvosolják.

A We Love Balaton csapatának tájékoztatása szerint a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság bejelentette, hogy sikeresen eltávolították a fekáliás szennyvizet a Balatonból. A hatóság szerint ennek köszönhetően a tó vízminősége biztonságossá vált, így már nem áll fenn egészségügyi kockázat.

Related posts