Gyenge Chelsea, sima Forest-győzelem - Vasárnapi Premier League összefoglaló


Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalát, a Premier League-et nyitó forduló vasárnapján 3 találkozóra került sor.

A mérkőzés szinte azonnal egy érdekes Premier League-szabály alkalmazásával indult, amelyet nem sokan ismernek. A 13. percben Eberechi Eze nagyszerűen végrehajtott szabadrúgása a hazai kapuba tartott, ám a játékvezető leintette a találatot, és érvénytelenítette azt.

Az a tényező, ami miatt Eze találata érvénytelenítésre került a Chelsea ellen, több szempontból is érdekes. A játékvezető a VAR segítségével észlelte, hogy a gól előtt egy szabálytalanság történt, ami miatt a találatot nem érvényesítették. A döntés mögött álló részletek és a mérkőzés alakulása is hozzájárultak ahhoz, hogy ez a helyzet vitát generáljon a szurkolók és a szakértők körében. Eze remek mozdulata és a csapat összjátéka ellenére a szabályok szigorú betartása sokszor felülírja a szép pillanatokat a fociban.

A Chelsea, amely a szezont hazai pályán kezdte, nem tudott igazán dominálni a mérkőzés során, és a meddő mezőnyfölényük nem hozott komoly eredményt. A friss Community Shields-győztes Crystal Palace kapuja ellen nem alakítottak ki igazán veszélyes helyzetet. Ezt jól mutatja, hogy a Kékeknek mindössze egyetlen lövése akadt, amely eljutott Dean Henderson kapujáig.

A második félidő, ha lehet, még eseménytelenebb volt, mint az első - valószínűleg még a legelvakultabb szurkolók is a falat kaparták az unalomtól. A két csapat összesen mindössze 7 kapura lövéssel próbálkozott, de a gól egyszerűen nem akart megszületni. A 93. percben Andrey Santos kapásból bombázott a lelátó 23. sorába, ami a mérkőzés utolsó értelmes mozzanata volt. Így tehát az Aston Villa - Newcastle összecsapás után ez lett az új idény második 0-0-ás döntetlenje.

A Thomas Frank-éra utáni első hivatalos Brentford-mérkőzés nem éppen a várt forgatókönyv szerint alakult, hiszen a Forest már a 6. percben megszerezte a vezetést Chris Wood góljával, aki valódi óriásként tűnt fel a pályán. A korai találat után sokáig csendes volt a játék, ám az első félidő végére minden kérdés megválaszolódott. Először a 42. percben Dan Ndoye fejese zörrent a vendégkapu hálójában, majd alig néhány pillanattal később Wood újra megzörgette Kelleher hálóját, ezzel megpecsételve a félidő sorsát.

Az első félidő alakulásának fényében nem meglepő a második játékrész menete. Kissé unalmassá váló találkozó, ahol egy 77. percben történt hazai kezezés, és az abból megítélt jogos büntető Thiago Martinez-általi érvényesítése volt az egyetlen említésre méltó történés. Ám ezt a Forest-szurkolók kicsit sem bánták, lévén a kedvencek az új szezont magabiztos diadallal kezdték.

Related posts