Az osztrák-magyar csapatok megszállása Szerbiában rendkívüli mértékű pusztítást eredményezett, amely mély nyomokat hagyott az ország történetében.

Suslik Ádám tanulmánya, melynek címe „Szerb utasítás az osztrák-magyar csapatok által okozott károk felmérésére 1915”, az ArchívNet online folyóirat 24. évfolyamának 2. számában került publikálásra. A teljes szöveg elérhető az alábbi linken.

1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat hirdetett Szerbiának, miután a szerb fél elutasította a korábban megküldött tízpontos ultimátumot. A szerb kormány gyors lépésekkel Nišbe költözött, hogy ott folytathassa munkáját a háborús helyzet közepette.

A hadsereg mozgósítása megtörtént, és annak irányítása Radomir Putnik vezérkari főnök, egy tapasztalt tábornok kezébe került. Putnik nemcsak a katonai stratégiák mestere, hanem már korábban is bizonyította rátermettségét az 1876-77-es orosz-török háborúban, valamint az 1912-1913-as Balkán-háborúban, ahol kulcsszerepet játszott.

A Nagy Háború kezdetén körülbelül 180-250 ezer katonát irányított, míg vele szemben Oskar Potiorek táborszernagy, Bosznia-Hercegovina katonai kormányzója 282 000 katona fölött parancsnokolt. A haditerv szerint a szerb erőket az osztrák-magyar hadseregek – az 5., 6. és 2. hadsereg – hivatottak letartóztatni, azonban az orosz hadüzenet következtében a 2. hadsereg augusztus 18-tól az északi frontra került, ami a harcoló erők létszámát 219 000 főre csökkentette.

A szerb hadjárat 1914. augusztus 12-én indult el, amikor az osztrák-magyar csapatok átkeltek a Drina folyón, a boszniai-szerb határ közelében. A táborszernagy abban bízott, hogy a gyors győzelem könnyedén elérhető lesz. Bár a támadás váratlanul érte a szerb oldal katonáit, a korábbi évek háborús tapasztalatainak köszönhetően hamarosan ellentámadásba lendültek. Ezzel sikerült visszaszorítaniuk az osztrák-magyar erőket Boszniába, megmutatva, hogy a felkészültség és a kitartás kulcsfontosságú a harcmezőn.

A siker kulcsa, hogy Potiorek kizárólag támadó jellegű hadmozdulatban gondolkodott, mert úgy vélte átcsoportosítás esetén csak így tudja megvédeni a sík területen történő szerb előrenyomulást Magyarország irányába, de a Boszniából megindult két hadsereget túl messzire helyezte el egymástól, így azok harcai nem segítették saját céljaikat.

Egy újabb jelentős előrelépés a siker elérésében 1914. szeptember 9-én kezdődött, amelynek egyik eredményeként a kimerült és megfáradt császári és királyi erőknek 1914. december 1-re sikerült birtokba venniük Belgrádot.

A szerb támadás újra megzavarta a hadosztályok előrehaladását, és december 16-án ismét a szerb zászló hullámzott a Kalemegdán-erőd vörös tégláival. Ezt követően Szerbia legyőzése kizárólag külső támogatás révén vált lehetővé, amelyet a német erők és az 1915-ben hadba lépő Bulgária biztosítottak, végül 1915 októberében.

Háborús időszakokban a hadsereg bizonyos területek irányítását teljes mértékben átvállalhatta, kizárva ezzel a kormányzati szervek működését, amennyiben azok a helyzet súlyossága miatt menekülésre kényszerültek. A gazdaság és a társadalom hatékony mozgósításához elengedhetetlen volt a rendeleti kormányzás bevezetése. 1914. július 26-án, mindössze két nappal a hadüzenet kihirdetése előtt, a magyar kormány sürgősen életbe léptette ezt a törvényt.

A határvidéki területeken a hatékony irányítás érdekében kormánybiztosokat jelöltek ki. A Magyar Királyság keretein belül azonban kétféle kormánybiztost különböztetünk meg: az egyik a katonai parancsnokság alá tartozó területekre került kinevezésre, míg a másik a törvényhatósági területek irányításáért felelt. Az utóbbi esetében a biztos székhelye állandó volt, így ezt a posztot leggyakrabban a főispán töltötte be, aki ugyan nem kapott fizetést, de különféle juttatásokban részesült.

A katonaság mellett működő biztos feladatai közé tartozott a kémelhárítás lebonyolítása, az útvonalak biztosítása és a karbantartási munkálatok felügyelete. Emellett ő felelt a polgári területen érkező különböző bejelentések vizsgálatának lefolytatásáért, valamint a hadsereg számára nélkülözhetetlen nyersanyagok zökkenőmentes érkezésének biztosításáért, továbbá a csendőrség irányítása is az ő hatáskörébe tartozott.

A kormánybiztos, mint a különleges hatalom képviselője, elsősorban gyakorlati feladatok ellátására összpontosított. A törvény által biztosított jogkörében felügyelte a rendvédelmi szerveket, beleértve a csendőrséget, a pénzügyőrséget, valamint a határrendészetet, továbbá az állami erdészet munkáját is.