Egy hangos reccsenés, ami minden női futballista szívét megfagyasztja.
A sportolók számára az egyik legnagyobb félelmetes sérülés a keresztszalag-szakadás, amelynek rehabilitációs folyamata akár egy teljes évet is igénybe vehet. Számos sportágban előfordul ez a térdsérülés, de különösen a női futball esetében figyelhető meg kiugró gyakorisága; olyannyira, hogy sokan már járványként emlegetik. A pontos okok feltárása még folyamatban van, de több kutatás is felvázolta már a probléma lehetséges forrásait és összefüggéseit.
"Olyan érzés, mintha valaki kettévágta volna a térdemet, aztán a közepére rávágott volna egy kalapáccsal" - próbálta érzékeltetni az angol válogatott kapitánya, Leah Williamson, hogy milyen fájdalommal jár egy keresztszalag-szakadás. Mindehhez általában egy reccsenő vagy pattanó hang is társul, még ijesztőbbé téve az egészet.
Az elülső keresztszalag-szakadás, a köztudatban ACL néven ismert sérülés, egy kutatás alapján a női sportolóknál kétszer-hatszor gyakoribb, mint a férfiaknál. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem feltétlenül a nők játékstílusának vehemenciájából vagy a másikra való figyelmetlenségből fakad. Érdemes megemlíteni, hogy a szalagsérülések körülbelül kétharmada fizikailag érintkezés nélkül történik. Ráadásul, miközben a női foci egyre inkább professzionálissá válik, a sérülések előfordulásának gyakorisága nem mutat csökkenő tendenciát.
A női futball világában a játékosok gyakran olyan kihívásokkal néznek szembe, amelyek a sportágon kívül is megállnák a helyüket, mint például az alpesi síelés. Számos női futballista nem csak a pályán, hanem az ACL-sérülések terén is kiemelkedő teljesítményről tesz tanúbizonyságot, hiszen sokan közülük nem csupán egy, hanem több alkalommal is túltették magukat ezen a fájdalmas problémán. Például a kétszeres világbajnok és aranylabdás Megan Rapinoe háromszor is átélt keresztszalag-szakadást, de ő csak egy a sok közül. A 2023-as világbajnokság előtt számos neves játékos, mint a kanadai Janine Beckie, a francia Marie-Antoinette Katoto, a holland Vivianne Miedema, valamint az angol Leah Williamson és Beth Mead is az ACL-sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a tornát. Ezek a játékosok nemcsak hogy kulcsszerepet játszhattak volna csapataikban, de a lista még legalább két tucat másik neves sportolót is felsorol, akik hasonló sorsra jutottak. A sérülések és a felépülés harca tehát nemcsak a fizikai erőt, hanem a mentális kitartást is próbára teszi a női futballisták számára.
A sérülések olyan gyakoriak a futball világában, hogy sok játékosban félelem és aggodalom ébred: állandóan azon tűnődnek, mikor kerülnek ők is a sérültek sorába. Az ACL-rehabilitáció folyamata körülbelül egy évet vesz igénybe, és sajnos a járás újratanulása is szükségessé válik, de a teljes visszatéréshez jellemzően 18 hónapra van szükség, hogy valaki elérje korábbi csúcsformáját. A legrosszabb az, hogy egyesek számára az ilyen mértékű sérülés után már soha nem lesz lehetőség a visszatérésre. Ráadásul egy másik aggasztó statisztika szerint a térdszalagszakadáson átesett futballisták 40%-ánál a következő öt évben újból bekövetkezik a sérülés. A rehabilitációs folyamat mellett a félelem és a szorongás lelkileg is rendkívül megterhelő lehet.
Nem meglepő, hogy a játékosok sokasága sürgette a kutatások elvégzését, hogy feltárják, miért fordulnak elő ilyen gyakran az adott típusú sérülések. Tavaly áprilisban a Profi Játékosok Szövetsége (FIFPRO), a Nike és a Leeds Beckett Egyetem közösen indítottak egy hároméves kutatási programot. Ennek keretében az angol WLS liga tizenkét csapatának folyamatos megfigyelésére kerül sor, mivel ez a liga különösen érintett a problémában.
Angliában számos olyan esetet dokumentáltak, amely miatt a női és esélyegyenlőségi bizottság a parlament elé vitte az ügyet. Az érvelésük szerint a futball világában tükröződnek a nemek közötti mélyen gyökerező egyenlőtlenségek. Példaként említették, hogy a női futballisták számára rendkívül korlátozott a speciálisan nekik tervezett futballcipők választéka, és a sporttudományos kutatások terén is komoly hiányosságokat tapasztaltak.
A témában már eddig is voltak kutatások, de sokan úgy érzik, hogy ezek nem adnak teljes képet. Ha már a nőjogi bizottság is cipőket hozta fel, kezdjük mi is azzal. A cipőgyártók sokáig megelégedtek azzal, hogy a férfiaknak tervezett cipőket kisebb méretben és pink színben is kiadták, és ezzel letudták a nőknek való tervezést. A nőknek viszont más az anatómiájuk, a lábfejük a hosszához képest jobban kiszélesedik, a boltozatuk is ívesebb, és a sarkuk formája is más, a férfimodellek így a legtöbb női játékosnak állandó kellemetlenséget és akár fájdalmat is okoznak. A stoplikon is nagyon sok múlhat, egy kutatás szerint a nagyobb tapadást igénylők megnövelik a sérülésveszélyt, mert a nők kisebb erővel rugaszkodnak el a talajtól, így könnyebben letapad a lábuk.
Persze az okokat nem csak a lábfej anatómiájában keresik. A nők szélesebb medencecsontja befolyásolhatja a síp- és combcsont mozgását, és ez is hajlamosító tényező lehet a szalagszakadásra. Egy másik vélekedés szerint a nők kevésbé fejlett comb- és farizmaik miatt például egy felugrás utáni landoláskor jóval nagyobb terhelésnek teszik ki a térdszalagjaikat, mint a férfiak. Egy orvos megfigyelései szerint a mozgások kivitelezései is rizikófaktort jelentenek. Szerinte a nők hajlamosabbak egyenes térddel leérkezni ugrás után, ami nagyobb nyomást gyakorol a térdszalagra, ráadásul anatómiai okokból jobban befelé dől a térdük. Azt is megjegyezte, hogy a nők többször érkeznek teljes talpra, mint a talppárnájukra, így a vádlijuk helyett a térdük kap nagyobb erőhatást.
Számos kutatás készült arról, hogy a nők sérülékenységét milyen mértékben befolyásolja a menstruációs ciklusuk aktuális fázisa. Az ösztrogénszint emelkedése például összefüggésbe hozható az ízületi stabilitás csökkenésével, ami egyes vélekedések szerint sérülésekhez vezethet. Okholm Kryger, a sportrehabilitációs szakterület elismert professzora azonban megjegyezte, hogy ezek a tanulmányok nem mindig megbízhatóak, mivel nem folyamatosan mérték a hormonszinteket, csupán a menstruációs ciklus kezdetére alapozva vonták le a következtetéseiket. Kryger szerint érdekes ellentmondás, hogy a futballisták jellemzően a ciklus elején számolnak be sérülésekről, holott a hormonszintek alapján a peteérés időszakában, körülbelül két héttel később lenne a legvalószínűbb a sérülések előfordulása, ha a korábbi kutatások eredményeit vesszük figyelembe.
A sérülések mögött számos társadalmi és sportszakmai tényező húzódik meg. A nők, még a legmagasabb szintű sportteljesítmény mellett is, sokszor nem kapják meg ugyanazokat a lehetőségeket, mint a férfiak, legyen szó sportlétesítményekről, rehabilitációs lehetőségekről vagy tudományos támogatásról. Többen felhívták a figyelmet arra, hogy a női sportolók gyakrabban szenvednek térdsérülésektől, ami részben a rosszabb minőségű pályák használatának tudható be. Emellett nem ritka, hogy a lányok edzéseit kevésbé tapasztalt edzők irányítják, vagy a felkészítésük nem elég specifikus. Ezek a tényezők hozzájárulhatnak az izomegyensúly problémáihoz, amelyek szintén növelhetik a térdsérülések kockázatát. Gyakran előfordul, hogy a nők combhajlító izmai nem rendelkeznek elegendő erővel a négyfejű combizmokhoz képest, ami a térd stabilitását is befolyásolja.
Ironikus módon a női futball gyors ütemű fejlődése is hozzájárulhat a sok sérüléshez. A topcsapatok immár egyre magasabb szintű mérkőzéseket vívnak, és a versenyszezon során egyre több találkozót játszanak. Ennek következtében a regenerálódásra rendelkezésre álló idő drasztikusan csökken, ami a terhelés növekedéséhez vezet, különösen, ha összehasonlítjuk a helyzetet például egy évtizeddel ezelőttivel.
