Budapesti pénzügyi válság: íme a legfrissebb hírek!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz tette át Tényi István feljelentését
A Magyar Nemzet értesülései szerint Tényi Budapest gazdálkodásával és a csődközeli helyzetével kapcsolatban hűtlen kezelés, hivatali visszaélés, valamint más bűncselekmény gyanújával fordult a hatóságokhoz. Információink szerint a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelenleg feljelentés-kiegészítési eljárást folytat, amely során további részletekre és információkra van szükségük a feljelentőtől. A rendőrségnek összesen harminc nap áll rendelkezésére, hogy eldöntse, megindítja-e a nyomozást, vagy elutasítja a feljelentést.
Ahogy már korábban említettük, Tényi feljelentésében hivatkozott ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogászra, aki korábban lapunknak részletesen kifejtette, hogy a Rákosrendező területének megvásárlásával kapcsolatban jelentős kérdések merülnek fel a főváros vezetésének jogi és pénzügyi felelősségével kapcsolatban.
Tényi István levelet intézett a hatósághoz, kiemelve, hogy a döntés jogi szempontból többek között a hűtlen kezelés gyanúját veti fel. E bűncselekmény akkor valósul meg, ha a vagyonkezelő szándékosan nem teljesíti kötelezettségeit, ezzel pedig anyagi hátrányt okoz – olvasható a feljelentésben.
Tényi kiemelte, amennyiben bizonyítható, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és a városvezetés tudatában volt a fővárosi költségvetési helyzet súlyosságának, és mégis bevállalta a Rákosrendezőre fordítandó több tízmilliárd forintos kiadást, akkor a szándékosság is megállapítható lehet.