Baranya megyében hatalmas zűrzavar alakult ki az iskolákban, amikor a száj- és körömfájás járványos terjedésnek indult. Az egészségügyi hatóságok figyelmeztették a szülőket és a pedagógusokat, hogy fokozott óvatossággal járjanak el, hiszen a betegség gyor

A Baranya vármegyei iskolákban nem volt ritka a pofonok elcsattanása, és a körmösök is gyakran terítékre kerültek. Pedig a pedagógusok jelentős része már nyolcvan éve is ellenezték a testi fenyítést.

Valamikor tombolt az iskolákban a száj- és körömfájás, no de persze ez nem egy vírusnak, hanem egy általános felfogásnak volt betudható. A múlt században ugyanis szinte elvárás volt az a szülők részéről is, hogy a tanárok akár testi fenyítés eszközét is alkalmazzanak a fegyelmezetlen gyerekekkel szemben. A rossz gyakorlatra Martonossy József, a megyei tanács oktatási osztályának vezetője már 1954-ben felhívta figyelmet.

A Dunántúli Naplóban akkor megjelent írásában azt fejtegeti, hogy

Tehát már 70 éve is egyértelműen voltak olyan hangok, amik a gyermekek iskolai bántalmazásával szemben léptek fel, viszont akkor a családokban is elterjedtebb volt az erőszakos fenyítés. Annak idején azért voltak egyéb gondok is a Baranya vármegyei ifjakkal:

Sajnálatos módon az akkori fiatalok viselkedése messze elmaradt a várttól - panaszolja a pártember. Nem csupán udvariatlanok és tiszteletlenek voltak, hanem gyakran olyan veszélyes burzsoá nézetekkel is szembesültünk, mint a kozmopolitizmus vagy a cinizmus, amelyek magatartásbeli megnyilvánulásai egyre inkább teret nyertek.

Mindenesetre a politikai felhangokon kívül rendkívül előremutató volt az oktatási osztályvezető hozzáállása, hiszen még 1985-ben is az volt a téma, hogy idősebb emberek sokszor elmondják, hogy valaha, ha a tanító úrtól kaptak egy pofont, az apjuktól kapták otthon a másikat.

A büntetés következtében a füle úgy megdagadt, mintha csak egy hatalmas léggömb lenne.

Egy rádióműsorban 1995-ben egy különös történetet osztottak meg a hallgatókkal. Egy pécsi nagymama, miközben az unokáját fürdette a kádban, észrevette, hogy a hétéves kisfiú fülét fájlalja. Amikor megkérdezte tőle, hogy mi történt, a gyerek zavartan válaszolt, és a nagymama szíve hirtelen aggodalommal telt meg. Ez a pillanat nemcsak a fürdetésről szólt, hanem egy mélyebb kapcsolat és figyelem megéléséről is, ami a nagymama és az unoka között bontakozott ki.

Az újság 1998-ban számolt be arról az esetről, amely egy Pécs melletti faluban zajlott. Egy hatéves kislány és társai az ebédlőben ültek, miután befejeződött a tanítás. Élénk beszélgetésük azonban nem volt a legjobb ötlet, hiszen az ebédre csendben kellett volna várniuk. A tanár többször is figyelmeztette a kislányt, aki azonban annyira eltökélt volt, hogy megossza társával a számára rendkívül fontos gondolatokat, hogy szinte észre sem vette a felnőtt szavát. A pedagógus végül kétszer is "meglegyintette" a rakoncátlan gyermeket, aminek következtében a kislány ajka súlyosan megsérült. Ebből nyilvánvalóan komoly ügy kerekedett, de már akkor is felvetődött a kérdés: vajon a közoktatási törvény, amely kifejezetten tiltja a fenyítés alkalmazását, elegendő védelmet nyújt a gyermekek számára? Milyen következményekkel járhat az, ha a felnőttek a pedagógiai eszközöket erőszakkal helyettesítik?