Amikor egy mentálisan sérült gyermek egy diszfunkcionális családba érkezik, az életének története sokszor tragikus fordulatokat vesz. Ed Gein rémisztő hallucinációinak feldolgozása a Netflixen egy sötét és zavarba ejtő pillantást nyújt a lelki sérülések é

Ez a reggeli lehet a titka a hosszú életnek – és nem a tojás vagy a zabkása a tudósok véleménye szerint.

A valóság és a képzelet határvonalán, a pokol legmélyebb bugyraiba süllyedő és a mennyei extázis csúcsaira emelő torz világban élt Ed Gein. Az ő léte, mely sokak számára érthetetlen, visszataszító és felháborító, mégis valamilyen zsigeri módon vonzó, a Netflix népszerű antológia-sorozatának, a Szörnyeteg (Monster) harmadik évadának középpontjába került, bemutatva ezt a hátborzongató, de egyben lenyűgöző történetet.

Ed Gein, akit a sorozatban Charlie Hunnam alakít, 1906-ban látta meg a napvilágot. A 20. század eleje nem éppen a legfényesebb időszak volt az emberi történelemben – minden kornak megvannak a maga árnyoldalai, ezt nem lehet tagadni. Az első és a második világháború tombolása persze nem mentség arra, hogy valaki civil áldozatokra támadjon és testrablóvá váljon, de jól érzékelteti, milyen környezeti és társadalmi feszültségek formálhatták Edet. Az ő története egy sötét labirintusba vezet, ahol a gyász és a trauma keveredik a szörnyűségekkel – végül pedig abba a tragikus helyzetbe jutott, hogy édesanyja mumifikálódott holttestével élt egy fedél alatt. Ed Gein így vált a történelem egyik legmeghökkentőbb és legborzalmasabb alakjává.

Azt mondhatnánk, hogy talán jobb lenne elfelejteni őt – a nevét, sőt magát a lényét is – ahelyett, hogy groteszk módon egy húsból, vérből és csontokból készült piedesztálra emeljük, mint valami mártírt. De ahogyan Jeffrey Dahmer esete is mutatja, minél inkább próbálják eltüntetni valaki emlékét a köztudatból, annál mélyebb benyomást gyakorol. Őszintén szólva, vannak olyan személyek, akiket nem csupán elfelejteni nem lehet, hanem akikről a társadalomnak fontos tanulságokat is érdemes levonnia. Ha már így alakult, érdemes egy olyan narratívát köré szőni, amely szürreális módon, de egyben lényeges üzenetet is hordoz.

John Douglas, aki 25 évig dolgozott az FBI-nál, és megalapozta a ma is működő Viselkedéselemzési Egység alapját a sorozatgyilkosokkal végzett pszichológiai profilalkotás technikájával, a Mindhunter könyvében is arról írt, hogy bizony már akár gyermekkorban megmutatkozhatnak olyan jelek, amik arra utalnak, hogy valakiben ott lapul a potenciál arra, hogy enyhén szólva "rossz útra" tévedjen. Jól funkcionáló mentális zavarral élő emberek ma is élnek közöttünk anélkül, hogy bárki észre venné rajtuk, ha olyan családban nőttek fel, ahol a szeretet az odafigyelés és a megértés szentháromsága burkolta be őket. Ők még időben kaptak segítséget.

Ha egy érzelmileg instabil gyermek bántalmazó családi környezetben nő fel, akkor könnyen szörnyeteggé válhat. Ez mindenképpen rámutat arra, hogy nem csupán a genetikai hajlamok, a személyiségvonások, vagy akár az ipari ólomszennyezés játszanak szerepet, hanem a gyermek mindennapi mikrokörnyezete is döntő hatással van a fejlődésére és a későbbi életére.

Ed Gein ékes példája ennek. Neki az édesanyja egy bigott, keresztény asszony volt, aki számára mindennemű testi érintkezés nő és férfi között gyomorforgató gusztustalanságnak számított. Sőt, az ő szemében a nők valójában megvetendő sátáni lények voltak. És ebben a szellemben nevelte fel mindkét fiát - az egyik, az érzékeny idegrendszerű, és minden bizonnyal eleve mentális defekttel született Ed Geint és a bátyját, Henryt. Az idősebbik testvér anyja türanniszi uralmának nem hódolt be, hanem próbálta felépíteni a saját életét, bár neki is megvoltak a maga démonai.

Ez a helyzet rávilágít arra, hogy egy egészségesebb psziché előbb-utóbb képes észlelni a valóságot: hogy egy zsarnoki figura, akármilyen közel is áll hozzánk, például az édesanyánk, nem mindig képviseli az igazságot, és jogunk van ellene lázadni. Ed Gein esetében ez a felismerés valószínűleg fel sem merült; gyermeki tisztelettel és alázattal követte anyja kíméletlen szabályait, amelyeket nap mint nap a fejéhez vágott. Csak akkor merészkedett a "rosszalkodásra", amikor azt hitte, hogy senki sem figyeli. Ekkor édesanyja ruháit öltötte magára, és ezekben a pillanatokban keresett megkönnyebbülést. Az elfojtott vágyai egyre torzabb formákban próbáltak utat törni maguknak.

Felmerült a kérdés, hogy Eddie valójában transzgender-e, azaz lesarkítva: rossz testbe született. Nem derült ki, hogy ez tényleg így volt-e, tekintve, hogy abban a korban, és valljuk be, a mai napig a nemi identitás kérdésköre igencsak problémás, vízválasztó téma. Biológiai szempontból ugyanis három nem létezik - a férfi, a nő és az interszex - de a psziché, a test és lélek rejtelmei ennél sokkal árnyaltabbak.

A sorozatban Christine Jorgensen (1926-1989) különös érdeklődés tárgyává vált, aki Dániában 1952-ben esett át nemi átalakító műtéten. Elképzelhető, hogy az újságokból tájékozódott, s ennek hatására vágyott arra, hogy más testben éljen. Az ő története mellett a sorozatban szereplő másik karakter, Ilse Koch (1906-1967), aki a buchenwaldi „boszorkány” néven vált hírhedtté, szintén jelentős hatással volt a narratívára. Koch szadista módszerekkel bántalmazta a rabokat, alázva meg ezzel az emberek utolsó méltóságát is. A sorozat sugallja, hogy tőle tanulhatott a kínzási technikákról, vagy esetleg a látottak annyira sokkolták, hogy ezek torz feldolgozása vezetett a saját, természetellenes viselkedéséhez. E két figura keveredése talán hozzájárult Ed Gein születéséhez, aki egy valódi emberi bőrből készült maszkot viselt, és akinek a groteszk tettei, mint például a fél koponya levesestálként való használata, még ma is rázza meg a közvéleményt.

Amik vitathatatlan tények, hogy alkoholista édesapja 1941. április 1-jén hunyt el, rá három évvel pedig a bátyja, Henry is rejtélyes módon életét vesztette - a sorozat szerint maga Ed Gein végzett vele - majd 1945-ben a végtelenségig imádott és mélyen tisztelt édesanyja, Augusta sztrókot kapott és lebénult, és még azon év decemberében el is távozott az élők sorából.

A rövid időn belül bekövetkezett kőkemény tragédiasorozat, az elfojtott indulatok, érzések, vágyak, a furcsa hírek és az, hogy igazából teljesen egyedül maradt - ez okozta nála a teljes mentális összeomlást? Azaz, valójában mégsem volt magányos - ekkor erősödött fel a szerepe az egyetlen barátjának, Adeline Watkinsnak.

A nő nem csupán egy kitalált karakter volt; saját szavai szerint húsz éven át Eddie legjobb barátja volt, és valóban folytattak elméleti beszélgetéseket gyilkosságokról, mivel ő is érdeklődött a téma iránt. Elmondása szerint Eddie egy kedves, intelligens ember volt, remek beszélgetőpartner, akivel szinte a házasságig is eljutottak. Az, hogy valójában mi zajlott közöttük, Ian Brennan, a forgatókönyvíró és rendező, Ryan Murphy, a társalkotó, valamint Max Wrinkler, több epizód rendezője által mesterien megjelenítették. Miközben nézzük a sorozatot, szinte lehetetlenné válik eldönteni, hogy mely jelenetek csupán Ed Gein képzeletének szüleményei, és melyek azok, amelyek valóságosak voltak. Tényleg egy valódi románc bontakozott ki közöttük, vagy mindez csupán egy zavarodott elme kísérlete volt, hogy elhitesse magával, ami sosem történt meg?

Mindenesetre tettei perzselő bélyegeket hagytak a kollektív tudatalattiban. Olyannyira, hogy Alfred Hitchcock Ed Gein történtét használta fel arra, hogy megalkossa 1960-ban a Psycho című filmet. Ebbe a szerepben félig-meddig maga a főszereplő, Anthony Perkins (Norman Bates) is meghasonult. És itt született meg az "erotikus horror" műfaja, amikor a nézőknek már nem csak a vért, a rettegést, hanem ennél sokkal intimebb, szexuális jeleneteket is mutatnak - legalábbis a sorozat szerint, noha az 1922-es Nosferatuban is akadnak olyan részek, amik finomabb utalásokkal ugyan, de megütik ezt a küszöböt.

Az 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás, majd 1991-ben A bárányok hallgatnak megjelenése csupán a jéghegy csúcsa. Azóta számtalan olyan film került a köztudatba, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak Ed Gein hátborzongató történetéhez. Így a kérdés, hogy eltüntethető-e ő a kollektív emlékezetből, nyilvánvalóan nemleges. Gein öröksége, mint egy árnyék, mindenhol ott bujkál, és szinte lehetetlen megszabadulni tőle.

A különböző, elborult elméjű gyilkosok között Richard Speck is megjelenik, aki a börtön falai között valahogyan hormonokat szerzett, hogy mellei látványosabbá váljanak. A sorozatban őt és társait Ed Gein mintájára próbálták utánozni, aki számukra igazi példakép lett. Érdemes visszatérni John Douglas könyvéhez, amely világosan bemutatja a természetes kíváncsiság és a beteges vonzalom közötti lényeges különbséget. Ted Bundy is egyike volt azoknak a torz elméjű egyéneknek, akik a sorozat narratívája szerint Ed Gein hatása alatt álltak. A valóság azonban másképp alakult: Bundyt egy banális közlekedési ellenőrzés során tartóztatták le. John Douglas ugyan valóban interjút készített Ed Geinnel a nyomozás során, de az általa megosztott információk nem játszottak szerepet Bundy elfogásában.

A női ruha viselése, és a nők iránt érzett pusztító gyűlölet és imádat sok más gyilkosnál jelenik meg, mintegy sémaként: Jerome Henry "Jerry" Brudos (ő segített a legtöbbet az FBI-osoknak a profilalkotásban), Dennis Lynn Rader, Hadden Clark és Russell Williams.

A sorozat, noha tele van kitalált elemekkel, mégis tartalmaz olyan igazságokat, amelyeket nehéz lenne elképzelni, sőt, néha teljesen váratlanul hatnak. Az orvosi szakvélemények alapján az érintett személy nem transzszexuális volt, hanem inkább gynophile, ami azt jelenti, hogy kóros vonzalma volt a nők és a nőies vonások iránt. Azonban nem csupán ez volt a probléma: szkizofréniával diagnosztizálták, és később kiderült, hogy paranoid szkizofréniában szenvedett, ami miatt kezdetben nem tudott részt venni a bírósági eljárásokon. Évtizedekig élt ebben a megosztott tudatállapotban, és közben olyan szörnyűségeket követett el, amelyek mellett sokan szó nélkül elmentek.

A végső letartóztatása 1957-ben történt, ezt követően a wisconsini Mendota Mentális Egészségügyi Intézet falai között töltötte életének hátralevő részét egészen 1984-ig. Tragikus módon tüdőrák által kiváltott légzési elégtelenség következtében távozott az élők sorából.

Soha nem kedvező, ha egy történet azzal a kérdéssel indul vagy zárul, hogy „mi lett volna, ha”. Mi lett volna, ha a fiatal Ed Gein már gyermekként megkapja azt a szükséges támogatást és segítséget, amire vágyott? Mi lett volna, ha a skizofréniáját időben felfedezik, és megfelelő gyógyszeres kezelést kap, ami stabilizálja a mentális állapotát? Ezek a kérdések örökre titokban maradnak.

Ami viszont valóban fontos számunkra, az az, hogy figyelemmel legyünk másokra, hiszen egy apró segítségnyújtás sokkal többet jelenthet, mint ahogyan azt elsőre elképzelnénk.