A BBC saját szakértőjének bíráló jelentése alapján Trump szóvivője teljes mértékben hamis híreknek titulálta azt az intézményt, amelyik eltorzította az elnök beszédét.


Kellemetlen helyzetbe került a brit közszolgálati BBC, miután a Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt egy kiszivárogtatott belső dokumentum alapján nevezte "propagandagépezetnek" és "100 % fake newsnak" a patinás hírgyárat. Leavitt úgy fogalmazott, hogy főnökével Nagy-Britanniában járva mindig tönkreteszik a napját a BBC szállodai tévéken követett rövidhírei, mert zeket nézve mindig arra gondol, hogy "az adófizetőknek kell állniuk a cechet a balos propagandagépezet működtetéséért."

A közismerten provokatív szóvivő ezúttal azzal keltett felháborodást, hogy a brit Telegraph nyilvánosságra hozott egy 19 oldalas dokumentumot, amelyet Michael Prescott, a BBC korábbi újságírója és a hírszerkesztési elvekért felelős bizottság korábbi tanácsadója állított össze, még a BBC-nél eltöltött ideje alatt. A dossziéban Prescott több szempontból is éles kritikát fogalmazott meg a BBC hírszerkesztési gyakorlatával kapcsolatban. Különösen célkeresztbe vette a Panorama című programot, amely a Capitolium január 6-i eseményeivel foglalkozott. Prescott állítása szerint a műsor készítői félrevezető módon szerkesztették össze Donald Trump azon a napon Washingtonban elmondott beszédét, úgy, hogy két részletet egymás mellé vágtak, miközben kihagyták egy döntő fontosságú mondatot, amely a kettő között hangzott el. A leadott verzióban Trump azt mondta a tömegnek, hogy tartson velük a Capitoliumra, és arra biztatta őket, hogy harcoljanak. Azonban az adásból kimaradt a fontos üzenet, miszerint a követőitől azt kérte, hogy "békés és hazaszerető módon hallassák a hangjukat."

Prescott a jelentésében kifejtette, hogy...

"teljesen félrevezető volt a műsorblokk Panorámában látható módon történt megszerkesztése. Az egyik ok, amiért a szövetségi bíróságon nem ítélték el lázadás szítása miatt, éppen az volt, hogy explicite nem buzdította a híveit arra, hogy menejenek és harcoljanaka. Capitoliumon."

A brit sajtó szerint a BBC várhatóan nyilvánosan fog bocsánatot kérni az eset miatt. A brit parlament illetékes bizottsága hétfőre már be is idézte Perscottot, illetve a BBC vezetőjét.

A Telegraph-nak adott interjújában Leavitt kifejtette, hogy...

Ez a figyelmesen manipulált és részlegesen szerkesztett videó újabb példa arra, hogy a BBC teljes mértékben megbízhatatlan forrás, amely miatt nem érdemes az időnket a képernyők előtt tölteni.

A Telegraph értesülései szerint Prescott komoly bírálatokat fogalmazott meg. Feljegyzéseiben rámutatott arra, hogy a BBC arab nyelvű adásának a gázai konfliktus követésével kapcsolatban "rendszerszintű problémák" állnak fenn. A tanácsadó hangsúlyozta, hogy éles kontraszt figyelhető meg a BBC központi weboldalán elérhető háborús tudósítások és az arab nyelvű tartalom között, mivel az utóbbiban gyakran tűnnek fel antiszemita, valamint Hamasz támogató véleményformálók.

A kiszivárogtatott dokumentumok szerint a BBC transzokkal kapcsolatos tudósításai komoly kritikákat kaptak. Az anyag megfogalmazása szerint a szerkesztőség néhány elfogult munkatársa irányítja a diskurzust, ami miatt a BBC egyoldalú, dicsőítő hangvételben közelít a témához, miközben a problémás kérdéseket tudatosan figyelmen kívül hagyja. Az ilyen jellegű témák elhanyagolása és a torzított tudósítások terjesztése aggasztó jelenség, amely a közvélemény tájékoztatásának hitelességét is kérdésessé teszi.

Related posts